Az év végéig 20%-kal drágulhatnak az alapvető élelmiszerek

2017. szeptember 2., 10:20 , 869. szám

Ukrajnában ez év végéig 20%-kal drágulhatnak az alapvető élelmiszerek, az úgynevezett „borscskészlet” – közölte az UNN hírügynökségnek nyilatkozva Olekszij Dorosenko, a Kereskedelmi Láncok Szövetségének elnöke.

A szakértő elmondta, a zöldségek ára most esett valamelyest az idény miatt, és így némileg alatta maradnak az európaiaknak, de egy-két hónapon belül utol fogják érni azokat.

Hangsúlyozta, hogy a zöldségárak már a héten emelkedtek.

„A héten drágult a paprika, a cukkíni, a padlizsán és a paradicsom. A zöldségek máris drágulni kezdtek” – jelezte.

Dorosenko felhívta a figyelmet arra is, hogy az új idényben többe fog kerülni a hús. Véleménye szerint a drágulás oka, hogy az ukrajnai húsárak elmaradnak az európaiaktól. A lakosság szerény vásárlóereje sem tudja majd lassítani a növekedést – tette hozzá. Szerinte a drágulás az év végéig tart, s decemberre az árak utolérik az európaiakat, minek következtében a mostaninál több import árut láthatunk majd a boltokban.

A szakértő hangsúlyozta, hogy szeptemberben a marhahús 5 hrivnyával drágulhat, a csirkemellfilé kilója pedig meghaladhatja a 100 hrivnyát.

Ami a tojás árát illeti, Dorosenko szerint az több tényezőtől függ majd, egyebek mellett attól, hogy miként alakul az export. Úgy vélte, az exportnak árnövelő hatása lesz, de a tojás ettől függetlenül is drágulni fog.

(unn.com.ua/Kárpátalja)