„Olyan lesz a jövő, mint a ma iskolája”

Tanévnyitó a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

2017. szeptember 6., 08:37 , 869. szám

Negyedik tanévét kezdte meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete, ahol öt szakon 327 diák kezdhette meg tanulmányait, közöttük 114 tanuló az első évfolyamon.

A szakképző intézet tanévnyitó ünnepségére ezúttal a beregszászi római katolikus templomban került sor, ahol a korábbi évekhez hasonlóan ökumenikus istentisztelettel kezdték az új tanévet. Isten üzenetét Molnár János római katolikus esperes, beregszászi plébános, Taracközi Ferenc beregszászi református lelkész, Marosi István, a görögkatolikus főiskolai lelkészség lelkipásztora, nagybégányi parochus közvetítette a fiatalok és szüleik felé.

A Felsőfokú Szakképzési Intézet Kiss Julianna által vezényelt kórusa énekelte nemzeti imánkat, a Himnuszt, valamint a főiskola himnuszát.

A meghívott vendégek köszöntése után Soós Katalin, a Felsőfokú Szakképzési Intézet igazgatója ünnepi beszédében elmondta, az iskola rövid története alatt minden tanévet bővülő tanári karral és diáklétszámmal kezdett, immár a negyediket kezdi, négy évfolyammal. Az igazgatónő büszkén jelentette be, hogy az idén elsőként végzett 46 diákjuk közül 36 folytatja tanulmányait a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola második évfolyamán, illetve több felsőoktatási intézményben tanulnak párhuzamosan. Vannak közöttük olyanok, akik több szakot is sikeresen felvettek, nappali és levelező tagozaton egyaránt, akadnak olyanok is, akik levelező tagozaton tanulnak és dolgoznak. Ezen eredmények miatt sikeresnek tartja az igazgatónő az intézmény hároméves munkáját, illetve azért is, mert túl vannak az állami akkreditáción a szociálpedagógia, óvodapedagógia, turizmus és számvitel szakokon, ez évben az alkalmazott matematika szak akkreditációja vár még rájuk. Soós Katalin a diákokat biztosította arról: „A főiskola a magyar kormány támogatásával minden tárgyi és személyi eszközt és szakmai támogatást biztosít ahhoz, hogy sikeres tanulmányokat végezzetek nálunk. Folyamatosan szépülő épületet, szakszerűen felszerelt tantermeket, könyvtári ellátást és 2016 őszétől immár ösztöndíjat is biztosít minden diákunk számára. Ettől az évtől száz lány kapott szállást az új kollégiumunkban, illetve 32 fiú az Akácfa utcai kollégiumban lesz elhelyezve. Idén már második alkalommal vettek részt diákjaink nyári szakmai gyakorlaton a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával Budapesten és több vidéki településen. Tehát minden adott a szellemi és szakmai fejlődéshez, a ti dolgotok az kell, hogy legyen, hogy ezeket ki is használjátok” – hangsúlyozta az igazgató asszony.

Mélykuti Ferenc, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ideiglenes ügyvivője köszöntőbeszédében hangsúlyozta: „Magyarország Kormánya elkötelezett a külhoni magyarok boldogulásában, és különösen a szülőföldön való boldogulásában. Jól példázza ezt az alaptörvénynek az a passzusa, amely kifejezi, hogy Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyar közösségekért. Ezt az elkötelezettséget példázzák azok a programok, amelyek a főiskolát is segítik” – mutatott rá az ideiglenes ügyvivő. A diákokat arra kérte: „Biztosan lesznek nehézségek, nehéz tantárgyak, de leljék örömüket a tanulásban, a tudás elsajátításában. Mert ez elvezethet ahhoz, hogy nem csupán egy szakmát tanulnak, hanem egy hivatáshoz is jutnak, és ez a hivatás a későbbiek során termékeny, kreatív, boldog életet eredményezhet.”

A 114 elsős letette a diákesküt, melynek szövegét Gönczy Angelika első évfolyamos, óvodapedagógia szakos diák olvasta fel. Majd mindannyiukat kézfogással üdvözölte az intézmény igazgatója, Soós Katalin, valamint Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány elnöke.

Zárszavában Brenzovics László elmondta: „A főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének tanévnyitóját első ízben tartjuk meg önállóan, és hagyományteremtő szándékkal a beregszászi római katolikus templomban (…) Hallva a lelkészeink által elmondott bölcs szavakat az istenhitről, a boldogságról, az elszántságról, valamint főkonzul úr szavait a derűlátásról, én is minden nehézség ellenére derűlátással tekintek a jövőbe. Bár vannak olyan intézkedések – mindig is voltak –, amelyek megpróbálják jogainkat szűkíteni, lehetőségeinket korlátozni. Ezek soha nem jártak és nem járnak most sem sikerrel addig, amíg megvan bennünk a hit és az akarat arra, hogy megmaradjunk és fejlődjünk.” Parlamenti képviselőnk Beregszász alapításának mondájára utalva hozzáfűzte: „A Szász nevű pásztor kincset talált ezen a helyen, abból templomot, várost épített. A mi kincsünk pedig maguk, a következő nemzedék, amely fenn kell, hogy tartsa azt, amiért 33 nemzedék küzdött ezen a helyen.”

A rendezvény végén a történelmi egyházak képviselői kérték Isten áldását a Felsőfokú Szakképzési Intézetre, annak diákjaira és tanáraira.

Badó Zsolt