Trükkös cigarettacsempészeket fogott el a magyar–ukrán határon a NAV

2017. szeptember 13., 13:27

Tehervagonban, kerékpáron és saját testükre erősítve is próbáltak meg csempészek cigarettát átvinni a magyar–ukrán határszakaszon – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-vel.

Magyar Norbert elmondta, kétezer doboz, több mint kétmillió forint értékű dohányárut találtak a pénzügyőrök röntgengép segítségével egy lezárt tehervagonban Eperjeskénél. Az elkövetők a csempészáru elrejtésekor a zárat levágták, majd visszaragasztották, hogy az érintetlennek tűnjön.

Egy másik esetben három kerékpárosnál találtak 25 ezer forint értékű cigarettát ugyancsak Eperjeskén, a 29 doboz cigarettát a biciklik gumiabroncsában rejtették el – közölte a sajtóreferens. Hozzátette, egy nő 132 doboz, mintegy 120 ezer forint értékű dohányárut erősített a testére azt remélve, hogy észrevétlen marad a ruhája alá rejtett csempészáru.

A pénzügyőrök mindhárom esetben lefoglalták az adójegy nélküli cigarettát és költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

(MTI)