Múzeumi séta…

…kegytárgyak, harmóniumok, harangok, palástok közt

2017. szeptember 17., 17:54 , 870. szám

Nemzetrészünk múltja, jelene és jövője szorosan összekapcsolódik történelmi egyházainkkal, melyek a hívek lelki gondozása, illetve a karitatív munka mellett magyar mivoltunkat is őrzik a templomokban anyanyelvünkön felcsendülő énekekkel, a magyarul hangzó szentbeszédekkel, valamint azáltal, hogy az egyházi líceumokban jó keresztényekké/keresztyénekké és jó magyarokká nevelik fiataljainkat. Emellett pedig Kárpátalja magyar múltjáról mesélnek templomaink, harangjaink, kegytárgyaink is – és a Kárpátaljai Református Egyház Levéltára és Múzeuma, mely csodálatos gyűjteményt fogad magába…

– Az intézmény a volt bulcsúi Schönborn-kastélyban kapott helyet, melyben a szovjet érában elmegyógyintézet, illetve alkoholelvonó intézet működött, az állam pedig – 2004-ben – több, a szovjethatalom által elkobzott beregszászi egyházi ingatlanért cserében adta át az épületet az egyháznak – tájékoztat Hájas István, a levéltár és a múzeum igazgatója. – A nagyon leromlott állagú egykori kastélyt a magyar kormány, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., illetve több külföldi támogató segítségével sikerült restaurálni fokozatosan,  2004-től kezdődően, miközben egymás után használatba vettük a már felújított termeket. A levéltár már 2005. január 1-től működik, 2008 februárjában pedig a múzeum is megnyitotta kapuit. A levéltár első igazgatója Lőrinczné Fábián Éva volt, majd Kész Géza került az intézmény élére, az ő igazgatósága idején nyílt meg a múzeum, én pedig tőle vettem át a stafétabotot.

Beszélgetőtársamtól megtudom, a levéltárban 53 kárpátaljai református gyülekezet archív dokumentumai kaptak helyet, melyeket az egyházközségek csak letétbe helyeztek itt, ám továbbra is az ő tulajdonukban maradtak. Az archív anyagok többsége presbiteri jegyzőkönyv, de vannak itt anyakönyvek, illetve adománylevelek is –az utóbbiakat hajdani földesurak állították ki az eklézsiák részére, melyekben földterületeket adtak át az egyházközségeknek –, s mindezen dokumentumok tanulmányozásával a kutatók betekinthetnek a gyülekezetek egykori életébe. A legtöbb irat a XIX. századból származik, a legkorábbi dokumentum viszont – a Beregi Egyházmegye első egyházmegyei jegyzőkönyve – 1593-ból maradt ránk. A magyarországi Tiszántúli Református Egyházkerület gondozásában pedig 2002-en kiadásra került A Beregi Református Egyházmegye jegyzőkönyvei 1593–1753 c. kiadvány első kötete, melynek folytatásai azonban még nem láttak napvilágot… A levéltár szabadon látogatható, elsősorban a beregszászi Rákóczi-főiskola és az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatói folytatnak itt kutatásokat, de magyarországi magánszemélyek vagy általuk felkért családfakutatók is nyomoznak itt anyaországi családok kárpátaljai felmenői után.

– A múzeum anyagait főleg Kész Géza gyűjtötte össze, melyeket ugyancsak letétbe helyeztek itt az egyházközségek, az első kiállítótermet pedig (2008-ban) a Magyar Köztársaság Miniszterelnöki Hivatala támogatásával nyitották meg – folytatja Hájas István, miközben végigkalauzol a kiállítótermeken. – Az első két teremben főleg XVII–XX. századi ezüst és ón úrvacsorai kelyhek, illetve ezüst, ón és fa kenyérosztó tálak láthatók. Figyelemreméltó a Huszti Református Egyházközség gyönyörű, domborműves, fedeles, aranyozott ezüstkelyhe, melyet Dobozi Sára kapott 1708-ban Debrecen magisztrátusától, majd 1710-ben odaajándékozta a huszti gyülekezetnek. Ugyancsak pompás ötvösmunka a beregdédai hitközség ezüstből készült, rácsos kenyérosztó tála, a Tiszabökényből idekerült szépséges, rubinpácolt üvegkehely (a XIX. század 2. feléből származó műalkotás). És ugyanitt látható – többek között – a hetyeni eklézsia 1898-ban készült úrasztali cserép boroskancsója, melyet stílszerűen, szőlőmotívumok díszítenek, az 1725-ből ránk maradt ugocsai egyházmegyei pecsét, három, Nürnbergben készült, XVII. század eleji, domborműves, ón kenyérosztó tál (a szőlősgyulai, a feketeardói és a beregszászi eklézsiától). Van továbbá egy harmóniumtermünk, egy, a hímzett úrasztali terítők kiállítására szolgáló helyiségünk, illetve egy néprajzi szobánk is. Több falon ott sorakoznak a kárpátaljai református templomok fényképei. Az egyik termünkben pedig helyet kapott a zápszonyi egyházközség XVIII.
század végi, már a múzeumban felújított, díszesen faragott szószékkoronája, három, a XX. század első feléből származó palást, a viski vártemplom régi kapuja, valamint a legkorábbi, 1775-ben készült eklézsialádánk (a fertősalmási gyülekezet tulajdona), az eklézsialádákról pedig tudnunk kell, hogy egykor ezekben tárolták a kegytárgyakat és a gyülekezetek iratait. Emellett van két harangunk: az 1759-ben öntött fancsikai kisharang és az 1935-ben, Egry Ferenc által öntött beregardói harang.

A legutóbb megnyílt kiállítóteremben pedig – megannyi kegytárgy mellett – megtekinthetők a legrégebbi úrasztali poharak, három, az 1630-as években készült ezüst ötvösmunka, Feketeardóból, Beregdédából és Nagyborzsováról. Pompás műalkotásként gyönyörködhetünk el a Beregszászi Református Egyházközség 1711-ből származó, kókuszdióból faragott és külső ezüstdíszítéssel ellátott serlegében. És itt található a mára – sajnos – megszűnt szőlősvég­ardói eklézsiából fennmaradt, ma is működőképes harmónium (a többi harmónium számára új légzsákot kellene készíteni, hogy ismét működőképesek legyenek), valamint az egykori gyülekezet 1658-ból származó kelyhe, melyet a nagyszőlősi egyházközség őrzött meg.

A levéltár és a múzeum pedig őrzi és a nagyközönség számára láthatóvá teszi történelmünk mindezen relikviáit.

Lajos Mihály