Vendégmunka – fényekkel és árnyakkal

Egyetlen, már családdal rendelkező földink sem azért vállal vendégmunkát a határ túloldalán vagy akár hetedhét határon túl, mert olyan jó hónaphosszat távol lenni hitvesétől, gyermekétől (gyermekeitől). De ebben az elbaltázott Ukrajnában, mely immár 27 éve Európa egyik szegényházának számít, ahol bő negyedszázad sem volt elég egy jól működő gazdaság felépítéséhez, s ahol ráadásul mára már a gazdaságépítésnél is fontosabbá vált a nemzetiségi kisebbségek oktatási rendszereinek a szétrombolása, sok fiatal házas csak úgy tudja megalapozni a jövőjét, ha vendégmunkásnak áll. Illetve sok meglett korú embertársunk is csak a külföldi munka révén képes normális életszínvonalat elérni, így mi mást tehet, mint hogy jól fizető munkáért külföldre megy?

– A középiskola befejezése után, 2006-ban a beregszászi Flextronics gyárban álltam munkába – indítja beszélgetésünket Zoltán. – Hat-hétszáz hrivnya havi bért kaptam, ami akkor elég is volt a megélhetésemhez, mivel még nőtlen voltam, s arra is futotta a pénzből, hogy munka után a barátaimmal szórakozni menjünk, és kieresszük a fáradt gőzt, ám csak 4-5 hónapig dolgozhattam ott, mert egy tömeges elbocsátás során az utcára kerültem. 2007 tavaszán aztán Nagyszőlősön, a Gentherm cégnél helyezkedtem el, s öt évig voltam a munkásuk, miközben meg is nősültem, de a 3000 hrivnyás fizetés akkor már nem volt elég a család fenntartásához. Láttam, hogy csak külföldön kereshetek annyit, amennyire szükségünk van. Így egy szentendrei „kiruccanás” után (három hétig dolgoztam ott betongyári munkásként) egy évig a feleségemmel együtt egy prágai élelmiszeripari üzemben kerestem meg a kenyerem, majd a hitvesem hazajött, én pedig Brnóban vállaltam munkát, a japán Daikin cég légkondicionálókhoz való kompresszorokat gyártó üzemében.

Ami a fizetést illeti, mint beszélgetőtársam kifejti, 95 koronás órabérért dolgoznak, s lehetett választani, hogy nyolc vagy tizenkét óra munkát vállaljanak naponta, ám a nyolcórás munkáért járó fizetést nem lehet magasnak nevezni, ezért az ott elhelyezkedett kárpátaljai magyarok mindannyian napi 12 órát húznak le egyhuzamban, hogy összejöjjön a 23-24 ezer koronás havi fizetés. Vagyis ott sem fonják kolbászból a kerítést, s keményen meg kell dolgozni azért, hogy az ember ne csak magát, hanem az itthon élni igyekvő családját is fenn tudja tartani. A szállás? Zoltán négy munkatársával együtt (mindnyájan kárpátaljai magyarok) egy kétszobás albérletben lakik, komfortos körülmények között, és nagyon jól jön, hogy a cég fizeti mind az albérletet, mind a rezsiköltséget, mind a trolibuszra, az autóbuszra és a villamosra érvényes bérletet. Konyha is tartozik a szállásukhoz, ahol maguk főznek, az élelmiszereket pedig a fizetésükből vásárolják meg. De mivel közösen dobják össze a kosztpénzt, így fejenként kb. 1300–1700 korona megy rá havonta az élelmi cikkek beszerzésére, melyek többsége olcsóbb, mint itthon.

Az utazás? Amikor még Prágában dolgoztak a feleségével, három hónap alatt össze tudtak gyűjteni annyi pénzt, hogy megvásároljanak egy használt, de jól működő Skodát. Így beszélgetőtársam – a lakótársaival együtt – a gépkocsijával jár haza, háromhavonta egy hónapra.

 – Nem próbált közelebbi munkahelyen állást vállalni? – érdeklődöm.

– De igen – válaszol beszélgetőtársam. – Egy magyarországi vállalkozó a Facebookon keresett munkásokat dízelmotorok szűrőberendezéseinek az összeszerelésére. Emellett pedig szép fényképeket is tett fel az internetre a leendő komfortos lakóhelyünkről. Többekkel együtt el is utaztunk a reménybeli munkahelyünkre, s a kijelölt szállásunkat is felkerestük, ahol viszont kiderült, hogy a fényképek nem a mi leendő lakóhelyünkről készültek, a valóságban egy lepusztult munkásszállóban helyeztek volna el, ahol a szobánk falán méretes lyuk tátongott, WC-k és a zuhanyozók pedig csak a folyosó végén sorakoztak, de már ajtajuk sem volt. Plusz kiderült, hogy nem annyi lett volna a tiszta jövedelmünk, amennyit ígértek, hanem csak kb. a fele. Hát… Tízen utaztunk oda, kárpátaljai magyarok, de csak hárman vállaltak ott állást. Én például visszamentem a brnói munkahelyemre.

Vagyis a vendégmunka-vállalásnak is megvan a maga kockázata, s megeshet, hogy csak a kiszemelt munkahelyen derül ki: nem mind arany, ami (távolról) fénylik…

– Hogyan tudná összehasonlítani az itthoni és a csehországi miliőt? – váltok témát.

– Az utak tükörsimák, mindenütt tisztaság uralkodik, mondhatni, nem is lehet eldobott szemetet találni, és persze, sok kuka is van kihelyezve, ráadásul külön kukák szolgálnak az üveg, a papír, a műanyag, az elektronikai dolgok számára – válaszol Zoltán. – Emellett érződik az embereken a létbiztonság: nyugodtabbak, nem rohannak úgy, mint mi. Ami pedig a munkakörülményeket illeti… Az itthoni munkahelyeimen kis túlzással csaknem annyi főnök volt, mint munkás, és a különböző kisebb-nagyobb főnökök gyakran egymásnak ellentmondó utasításokat adtak. Csehországban viszont kevés a főnök, és nem kapunk egymással ellentétes parancsokat. A cseh munkatársaink pedig kedvesen viszonyulnak hozzánk, magyarokhoz, vannak, akik meg is akartak tőlünk tanulni pár szót az anyanyelvünkön, és reggelenként „jó reggelttel”, „adjon Istennel”, „szép napottal”  köszönnek nekünk…

S mire elég az ott megkeresett jövedelem a kosztpénz és az utazáshoz szükséges összegek levonása után? Mint Zoltán elmondja, sok árucikket lehet vásárolni akciós áron, árkedvezménnyel, így ő is olcsón tudott venni plazmatévét, laptopot, porszívót, számítógépet, s ami a fő: félre is tud tenni a keresményéből.

– Meg tudom alapozni a családunk jövőjét – fejti ki. – A jövőt pedig itthon képzelem el. Mert igaz, hogy az internet révén napi kapcsolatot tudok tartani a feleségemmel, de jobb együtt lenni…

Hát igen, mindenütt jó, de a legjobb otthon. Pontosabban: a legjobb lenne otthon, ha az itteni kínzó anyagi gondok elől menekülve nem kellene oly sokaknak vállalniuk – hosszabb-rövidebb időre – a vendégmunkáslétet, az ezzel együtt járó távházassággal együtt, és itthon is tisztes fizetést kapnának a tisztességgel elvégzett munkáért.

Lajos Mihály