12 órán keresztül olvasták a Szentírást

Maratoni Biblia-felolvasás Mezőgecsében

2017. szeptember 20., 08:49 , 871. szám

A reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából Dávid Árpád református lelkész kezdeményezésére úgy döntött a mezőgecsei református gyülekezet, hogy szeptember 16-án a helyi református templomban tizenkét órán keresztül olvassák Isten igéjét.

Negyvennyolc gyülekezeti tag jelentkezett, akik negyedórán keresztül olvasták az általuk kiválasztott igeszakaszokat, egyeztetve egymással, hogy senki ne olvassa ugyanazt a részt. A felolvasott igeverseket nem csak a templomban lévők hallották, mindenki más is, aki elhaladt a református templom közelében, hisz a felolvasás ki volt hangosítva. A jelentkezők közül sokan már otthon, előtte gyakoroltak, így mindenki kifejezően, szépen olvasott 15 percen át. Az önként jelentkező felolvasók többsége nő volt, és legtöbbjük az idősebb generációkhoz tartozik, de a legfiatalabb egy 4. osztályos kislány volt, aki az anyukájával érkezett a templomba és ő is 15 percet olvasott. De volt két 7. osztályos lány és egy 7. osztályos fiú is.

Dávid Árpád, Mezőgecse református lelkipásztora tudósítónknak elmondta: „Úgy indult ez az egész, hogy feltettük a kérdést, miért ne lehetne egy egész napot az Isten házában eltölteni, amikor az Isten igéje többször megerősíti azt, hogy jó az Úr házában lenni. Szeretnénk, hogy az egész falu részesüljön ebben az áldásban, nem csak azok, akik részesei a felolvasásnak, ezért kihangosítottuk a templom falain kívül is.

Úgy gondolom, azzal, hogy egész nap hirdettetik az ige, megerősítjük református öntudatunkat, mert a reformáció öt alapvető hittétele közül az első kimondja – Isten igéje mindenek felett van: „Sola Scriptura”. Ezt nagy reformátori hagyatékunk azzal egészíti ki: Scriptura sacra sui ipsius interpres – a Szentírás önmagát magyarázza. Hiszen ha Isten lelke munkálkodik, akkor az ő munkája valósággá válik a szívekben. Azt látom, hogy a gyülekezeti tagok is egy kicsit átformálódtak.”

Dávid Árpád elmondta még, hogy a jelentkezők közül tízen a Zsoltárok könyvéből választottak maguknak igeszakaszt, ez a könyv kedvencnek számít a gyülekezeti tagok körében. De egyaránt az Ószövetség és az Újszövetség könyveiből is vállaltak felolvasást a jelentkezők, akik közül a koránkelők kezdték az olvasást, majd egymást váltva jöttek a többiek. A tiszteletes úr néhány kitartó gyülekezeti taggal tartalékként végig ott volt a templomban, hogy ha valaki a jelentkezők közül nem jönne időben, akkor be tudjon helyette ugrani, de végül erre este hétig nem volt szükség.

Köszönhetően a rendezvényt támogató Emberi Erőforrások Minisztériumának, mind a 48 felolvasó kapott ajándékba egy Bibliát, a legújabb fordítás szerintiből. Így a felolvasók nemcsak hozták másoknak az igét, haza is vihették azt a családjukba.

BZS