Korrupció gyanújával előállították egy parlamenti képviselő segédjét Kárpátalján

2017. szeptember 20., 08:03 , 871. szám

A hírről beszámoló mukachevo.net igazságügyi forrásokból úgy tudja, az érintett személy Ivan Bedrinec.

A nemzeti rendőrség gazdaságvédelmi főosztályán elmondták, hogy a kárpátaljai rendőrség gazdaságvédelmi főosztályának anyagai alapján még tavaly márciusban büntetőeljárás indult az egyik járási állami adminisztráció tisztviselői és egy „kereskedelmi struktúra” által elkövetett bűncselekmények ügyében. Többek között 2 millió hrivnya költségvetési pénz eltulajdonításáról volt szó a vállalkozó által a megye egyik járásának iskoláiba szállított szén túlárazása révén.

A nyomozás során megállapítást nyert, hogy a vállalkozó, akinek vétkességét az ügyben a hatóságoknak sikerült bizonyítaniuk, megkereste az egyik parlamenti képviselő segédjét, hogy az segítsen rendezni az ellene indított büntetőeljárást.

A cikk szerint a képviselősegéd beleegyezett, hogy 200 ezer hrivnya fejében elrendezi a vállalkozó „bűnügyeit” a különböző állami intézményekhez, többek között a Belügyminisztériumhoz és a nemzeti rendőrséghez a rendőrök által a vállalkozóval szemben állítólagosan elkövetett törvénytelen intézkedések ügyében eljuttatott képviselői megkeresések által. A segéd ennek fejében átvette a kialkudott összeg egy részét, 150 ezer hrivnyát.

Szeptember 14-én a megyei rendőrség gazdaságvédelmi főosztálya és a Kárpátaljai Megyei Ügyészség nyomozói szankcionált házkutatásokat tartottak a régióban és Kijev megyében. A képviselősegédet és a vállalkozót hivatalosan is korrupcióval gyanúsították meg.

A segéd otthonában tartott házkutatás során előkerült 70 ezer dollár, egy a nevére kiállított külföldi útlevél, illetve számos hamis igazolvány. A vállalkozónál szintén több útlevelet találtak, többek között egy másik országét is.

A hatóságok kezdeményezték a gyanúsítottak előzetes letartóztatásba helyezését.

Nem sokkal a híradást követően Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke nyilatkozatban reagált a sajtóban megjelent információkra.

„Tegnap este a tömegtájékoztatási eszközök közölték a hírt, mely szerint tetten érték I. Bedrinec képviselősegédet, amint kenőpénzt vesz át egy vállalkozótól. Amint a megyei internetes sajtóból tudomásomra jutott, a pénz fejében azt ígérte, hogy nyomást gyakorol az igazságügyi szervekre egy számomra ismeretlen, egy járási állami adminisztráció tisztviselői által szénbeszerzés során elkövetett lopás ügyében indult büntető eljárásban a Belügyminisztériumnak, a nemzeti rendőrségnek, a legfőbb ügyészségnek és a miniszteri kabinetnek az igazságügyiek állítólagos törvénysértő intézkedéseivel kapcsolatban eljuttatott képviselői megkeresések által – olvasható Brenzovics László nyilatkozatában. – I. Bedrinec valamivel több mint egy éve valóban a segédem volt társadalmi alapon, azonban hivatalosan kijelentem, hogy a nevemben semmiféle kérés vagy megkeresés nem készült, nem lett iktatva és kiküldve semmilyen igazságügyi szervhez a fent említett, egy járási adminisztráció tisztségviselői által szénbeszerzés során elkövetett lopás miatt indult büntetőeljárás kapcsán, amelyben I. Bedrinec szerepel.”