Közel 20 elhullott sertést találtak Munkács környékén

2017. szeptember 20., 21:36

Munkács szomszédságában, a Sipka lakónegyed környékén kellemetlen látvány fogadta a kirándulókat: több mint 20 bomlásnak indult, hasított sertéstetemre bukkantak.

Az esetről értesítették az újságírókat, ezért kénytelenek voltak tájékoztatni az érintett szolgálatokat. A helyszínre érkező állami fogyasztóvédelmi és élelmiszerbiztonsági, valamint az állategészségügyi szakemberek felmérték a terepet és elmondásuk alapján most a legfontosabb a tetemek megsemmisítése és a hely fertőtlenítése. Ez az egyetlen módja annak, hogy elkerüljék a vírus terjedését. Bakteriológiai vizsgálat nélkül nem lehet diagnosztizálni, hogy az állathullák ASP vírussal fertőzöttek-e.

A szakemberek kamerán kívül elmondták: sajnos, Kárpátalján nem ez az első hasonló eset. Az információt megerősítették a szemtanúk is, akik a közelmúltban ugyanazon a helyen már láttak hasonlót. Az erdészek úgy vélik, hogy ez a felelőtlen magatartás eredménye. Ráadásul a hely mostanáig ökológiailag tisztának számított, gyakran járnak ide kirándulni, horgászni.

A rendőrség keresi a tettest/tetteseket.

(ua-reporter.com/RV)