Templombúcsú Beregszászban

Felszentelték a Pásztor Ferenc-zarándokházat

2017. szeptember 20., 11:46 , 871. szám

A beregszászi római katolikus Szent Kereszt-plébániatemplom szomszédságában visszakapott egykori romos iskolaépület felújításával jött létre a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház, amelyet a templombúcsú keretében avattak fel ünnepélyesen az elmúlt vasárnap. A zarándokházat a hitközség szovjet megszállók által elhurcolt, mártír plébánosáról nevezték el, ezáltal is emléket állítva a hitéhez és népéhez hűséges lelkipásztornak.

A szentmisét Tamás József gyulafehérvári segédpüspök celebrálta, aki szentbeszédében a templomaink tetején látható jelképekről, a csillagról, a gömbről, a kakasról és legrészletesebben a keresztről beszélt, amely az ókorban a büntetés legkegyetlenebb eszköze volt, „amelyet vállalt Jézus Krisztus, akkor, amikor a megváltásnak a művét mennyei atyjától elvállalta, és ahová önmagában, a testében fölvitte az emberiség vétkeit, hogy kiomló vérével mossa azt le. Ezért lett a kereszt Isten szeretetének egyik legnagyobb és legszebb jele…”

A búcsúi szentmisét körmenet követte, majd a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház felszentelési ünnepségére került sor. A zarándokház épületének felújításában nagy szerepük volt az egyházközség plébánosainak: Bohán Béla atyának köszönhetően lett a korábbi években iskolaként használt épület újra az egyház tulajdona. Michels Antal 2014-ben egy olyan csapatot gyűjtött maga köré, amelynek a segítségével beindultak a munkálatok, Molnár János jelenlegi plébános idejében pedig sikeresen befejeződött a felújítás.

Michels Antal, jelenlegi budapest-józsefvárosi plébános beszélt a felújítás nehézségeiről és a támogatókról, közöttük az államról és a Magyar Katolikus Püspöki Karról, valamint külön megköszönte legtöbbet vállaló segítőinek, Kurmai Sándornak, Hricenkó Jánosnak és Jakab Annamáriának a munkáját. Elmondta, hogy arra kéri a Jóistent, hogy a megújult épület és templomkert adja annak lehetőségét, hogy az egyházközség éljen és viruljon.

Dr. Brenzovics László parlamenti képviselő, a KMKSZ elnöke elmondta: „Amikor Beregszászban szolgált néhai Pásztor Ferenc, rendkívül sok mindent tett az itteni közösségi, kulturális, egyházi élet fejlődéséért. Meg is hálálták neki a bevonuló szovjetek, amikor ezt a szent embert lágerbe hurcolták, és valahol Tajset városában kellett meghalnia. 1951-ben, amikor meghalt, a beregszászi közösség azt gondolta, hogy nem is lehet majd róla nyíltan megemlékezni. De eljött az idő, megbukott a kommunista rendszer, és ma ez a szép zarándokház a nevét viseli. Tehát remény mindig van.”

Török Dénes kuratóriumi tag felolvasta Kacsó Andrásnak, a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány kuratóriuma elnökének köszöntő levelét.

Bacskai József, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára, aki beregszászi, majd ungvári főkonzulként sokat tett az épület felújításáért, elmondta: „Tíz évvel ezelőtt itt az enyészeté volt minden. Gaz nőtt az udvaron, egy romos épület állt itt, aminek nem volt teteje. Csak a hit volt, és a hit által, amit tíz éven keresztül az itteniek tápláltak, ez a létesítmény megvalósult. Ebből is látszik, hit nélkül nem érdemes élni. Most, amikor Kárpátalján nagyon nehéz az élet, szükség van minden egyes örömteli pillanatra. Annál is inkább, hiszen az itt élők jövője veszélyben van. Reméljük, hogy ukrán testvéreink soha nem fogják megtapasztalni azt, hogy az ő gyerekeik jövőjét akarja valaki elvenni. Mi ezt nem kívánjuk nekik. De mindannyian, akik itt vagyunk, ragaszkodunk ahhoz, hogy a magyar gyerekek magyarok maradhassanak, legyen lehetőségük magyarul tanulni. A magyar kormány, a Külgazdasági és Külügyminisztérium mindent megtesz ennek érdekében, és minden diplomáciai eszközt latba fog vetni, hogy megvédje az egyes embert külföldön, és a magyar közösségek jogait…”

Molnár János jelenlegi beregszászi plébános köszönetet mondott név szerint a közösségi és zarándokház felújítását támogatóknak, közöttük Magyarország Miniszterelnökségének, az Emberi Erőforrások Minisztériumának, a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának, a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítványnak, a Hitélet Alapítványnak, a Munkácsi Római Katolikus Püspökségnek, a Bethlen Gábor Alapnak és minden adakozónak, támogatónak és segítőnek.

A Beregszászért Alapítvány és annak vezetője, Dalmay Árpád egy Pásztor Ferenc-emléktáblával ajándékozta meg az egyházközséget, melyet az épület külső falán helyeztek el, és az avatóünnepségen lepleztek le.

Az avatóünnepség végén Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke szentelte fel a beregszászi gyülekezet közösségi és zarándokházát.

Az épület meg­szen­telésén az említettek mellett meghívott vendégként többek között jelen volt Békésiné dr. Lukács Angéla beregszászi magyar konzul, dr. Orosz Ildikó rektor asszony, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus­szövetség elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, Bendik Veronika, a Beregszászi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára és Szabó Viktor beregszászi görögkatolikus lelkipásztor, valamint sok-sok zarándok, akik együtt örültek a beregszászi római katolikus hívekkel.

Badó Zsolt