A torma termesztése

2017. szeptember 20., 08:38, 871. szám

A torma (Armoracia rus­ti­ca­na) őshazájaként a legtöbb forrásban a Fekete-tenger környékét és a szomszédos ázsiai területeket említik. A szájhagyomány szerint a tormát már a honfoglaló magyarok is ismerték, gyógy- és fűszernövényként használták.

Növénytani jellemzői

A tormát a Brassicaceae családba sorolják, ahová a káposztafélék is tartoznak. Évelő növény. A megvastagodott gyökere szolgál fogyasztásra. A levelét is hasznosítják, fogyasztják. A torma annyira élelmes növény, hogy ahol megtelepedik, onnan szinte lehetetlen kiirtani.

Környezeti igények

Az alacsony hőigényű zöldségfélékhez sorolható. 13–17˚C elég ahhoz, hogy elinduljon a fejlődése. Az ősszel ültetett gyökeresedett dugványok kifejlett töve a -25˚C-os téli napokat is elviseli károsodás nélkül, tehát jó fagyálló. A torma a dugványozást követően 16–18˚C hőmérsékletet igényel, ekkor intenzív a gyökeresedés.

Fényigényét tekintve szereti a jó megvilágítást, mert olyankor a lombozat növekedése és a gyökérfejlődés egyensúlyban van. Árnyékosabb helyen a lombozat erősebben növekszik.

A torma nem tartozik az öntözést igénylő növények közé, ugyanis 40–60 cm mélyen elhelyezkedő nagy gyökere révén igen jól hasznosítja az ott lévő vízkészletet. Viszont a homoktalajon termesztett torma, melynek a lombozata is erősen párologtat, kifejezetten igényli az öntözést. Ugyanakkor figyeljünk arra, hogy a növény nem bírja a magas vízállást.

Tápanyagigény

A torma sok tápanyagot használ fel. Több nitrogén és kálium szükséges számára, és kevesebb foszfor (N2:P1:K4). Tehát 1000 kg gyökértermés képzéséhez 8–10 kg nitrogén, 4–5 kg foszfor és 18–20 kg kálium hatóanyagra van szüksége. Emellett jellemzően kalcium- és magnéziumigényes növény.

Termesztése

A tormát nem vetésforgóban termesztik, kerti termesztése inkább monokultúrás. A talajelőkészítés legfontosabb része az alaptrágyázás és a mélyszántás (40–60 cm ősszel vagy tavasszal), mivel a torma gyökérzetének nagyobb része ebben a zónában helyezkedik el. Ha tömörödött a talaj, a gyökérzet gyenge, zsugorodott lesz. Alaptrágyázásra istállótrágya a legalkalmasabb, amit a torma igen meg tud hálálni. Általában 40-50 t/ha mennyiség elegendő. Műtrágyázásnál a torma magas kénigénye miatt a káliumszulfát tartalmú műtrágyákra kell nagyobb hangsúlyt fektetni (250-300 kg/ha hatóanyag). Foszforból 150 kg/ha, nitrogénből 170 kg/ha hatóanyag kijuttatása javasolt. Mészszegény talajokon ajánlott a meszezés karbamid mésszel (0,5 kg/m2).

Tormatermesztésnél előnyös a bakhátkészítés. Elterjedt a magas bakhát, melynek alapja 40 cm széles, a bakhátkorona szélessége 30 cm, magassága pedig 30–35 cm, a bakháttengelyek közötti távolság 90–110 cm. A dugványoknak 70–80 cm a sortávolsága. A tőtávolság 20–30 cm.

Szaporítás

A tormát gyökérdugványokkal szaporítjuk, amire a legalkalmasabbak a 8–12 mm átmérőjű, 23–26 cm hosszú gyökerek. A gyökérdugványon sarjrügyecskék vannak. Ezeket el kell távolítani, amit dörzsöléssel könnyen megtehetünk. A fej és talpi részen lévő rügyeket ne távolítsuk el, hiszen ezekből képződnek majd a gyökerek és a hajtások.

Dugványokat ősszel és tavasszal egyaránt gyűjthetünk. Hogy megvédjük a fagytól, méretre vágás után homokágyba rakjuk, és homokkal borítjuk legalább 10–15 cm vastagon. A dugványokat előhajtathatjuk 2-3 hétig (április elejére ütemezzük). Ez gyorsabb eredést eredményez.

Ültetés

Az ültetés lehet kézi és gépi, de a kézi ültetés az elterjedtebb. Telepítés előtt, ha kész a bakhát, abba függőlegesen vagy ferdén, ültetőfával rakjuk a dugványokat úgy, hogy 3–5 cm-re kerüljenek a föld felszíne alá. Ültetésre az ősz (szeptember első fele) a legkedvezőbb, ilyenkor sokkal jobb eredésre és gyorsabb növekedésre számíthatunk.

Ápolási munkák

Legfontosabb ezek közül a gyomirtás. A 3-4-szeri kapálás során mindig töltsük vissza a földet a bakhátakra. Száraz időszakban a barázdába vezetett vízzel növelhetjük a hozamot, és csökkenthetjük a torma csípős ízét. Tehát vegyszeres gyomirtás mellett elengedhetetlen a kapálás. Folyamatosan figyelni kell, hogy a bakhátak mindig fel legyenek töltve, és a gyökerek ne legyenek földtakarás nélkül. Egy-egy eső után újra érdemes feltölteni.

A fitotechnikai munkához tartozik a hajtásválogatás. Ezt 8-10 lombleveles korban végezzük, tövenként csak egy hajtást hagyjunk meg. A dugványok mellől kb. 10 cm mélyen el kell húzni a földet, meg kell vizsgálni a hajtásokat és a legfejlettebbet (lehetőleg középen) meghagyni, a többit pedig kitörni. Az itt előtörő gyökereket szintén érdemes eltávolítani, ledörzsölni a minőség érdekében.

Fejtrágyázást káliumtúlsúlyos komplett mikroelem-trágyákkal végzünk felosztva. A kijuttatandó trágyamennyiség 30–50%-át ültetés előtt szórjuk ki. A többi marad kétszeri fejtrágyázásra, először a június eleji hajtásválogatáskor, majd július végén vagy augusztus elején.

Levéltrágyázásnál is összetett mikroelem-trágyákat használunk, ahol szintén fontos a káliumtúlsúly. A bórtartalmú levéltrágyákat a húsbarnulás csökkentésére lehet használni. 3-4 alkalommal levéltrágyázunk.

Betakarítás

Őszi szedését a legkésőbbre hagyhatjuk, sőt fagymentes napokon télen is szedhetjük. A kapával lebontott bakhátakból az egész növényt, a talpgyökerekkel együtt szedjük ki. Ügyeljünk arra, hogy gyökérdarabok ne maradjanak a helyén, mert azok a következő évben ismét kihajtanak. A szedési munkát megkönnyíti, ha előtte a leveleket sarlóval tőből eltávolítjuk. A talpgyökerekből elkészítjük a jövő évi dugványt. A felszedett, megtisztított, egészséges torma pincében, műanyag zsákban – amely megvédi a kiszáradástól – sokáig eltartható.

Növényvédelem

Betegségek (fehér rozsda, lisztharmat, levélfoltosodás stb.) és kártevők (tormalevélbogár, tormalevélbolha, káposztapoloska stb.) fellépésével és nagyarányú elszaporodásával akkor kell számolni, ha több éven keresztül ugyanazon a helyen termesztjük.

Monokultúrában a fehérsömör, a cerkospóra és a botritisz okozza a legtöbb gondot. Előfordult az utóbbi években az úgynevezett „gombás torma”, amely a koronarész felső, száraz korhadásaként jelenik meg, s akár az állomány felét is megfertőzheti. Továbbterjedését a talajon kívül a fertőzött tormarészek is előidézhetik.

A tormának több fajtája ismert (édes, közepesen, erősen csípős, évelő stb.). Az utóbbi években nemesítése is elindult, amelynek egyik legfontosabb szempontja a tenyészidő. A gyors növekedésű, viszonylag nagy lombot fejlesztő típusok kerültek előtérbe. A nagy lomb előnyös a szép gyökérképzéshez.

Balog Nóra, a „Pro Agricultura Carpatika”
Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány munkatársa