Az EU felszólította Kijevet, hogy mielőbb kérje fel az ET-t az oktatási törvény véleményezésére

2017. szeptember 27., 14:52

Az Európai Unió (EU) üdvözölte Ukrajna szándékát, hogy kikéri az Európa Tanács (ET) szakértői véleményét az oktatásról törvényről, és sürgette, hogy Kijev tegye meg ezt a lépést „a lehető leghamarabb” – derül ki Maya Kosancicnak, az Európai Külügyi Szolgálat szóvivőjének az UNIAN hírügynökségnek adott brüsszeli kommentárjából.

A szóvivő kiemelte, hogy az EU és az ukrán kormányzat képviselőinek kommunikációja során az európai fél mindig hangsúlyozza, hogy a vonatkozó szabályozásnak meg kell felelnie az Ukrajna által többek között az Európa Tanács keretegyezménye a nemzeti kisebbségek védelméről, valamint A regionális és kisebbségi nyelvek európai chartája keretében vállalt nemzetközi kötelezettségvállalásoknak.

„Mint azt a Velencei Bizottság (az ET független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve – a szerk.) előzetes véleményében jelezte, gondosan egyensúlyba kell hozni az ukrán nyelv szerepét államnyelvként, valamint a kisebbségek és a regionális nyelvek védelmét. Üdvözöljük Ukrajna szándékát, hogy kikéri az Európa Tanács szakértői véleményét, és felszólítjuk, hogy tegye ezt meg a lehető leghamarabb. Ezt a véleményt kellőképpen figyelembe kell venni mind az álláspont, mind a jogszabályba való átültetés szempontjából” – hangsúlyozta Kosancic.

Az UNIAN emlékeztet, hogy Petro Porosenko ukrán elnök szeptember 25-én aláírta a Legfelső Tanács által szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvényt. A dokumentum kimondja, hogy az oktatás nyelve a tanintézményekben az államnyelv, vagyis az ukrán. Lengyelország, Románia, Magyarország, Görögország és Bulgária aggodalmának adott hangot a törvénynek a nemzeti kisebbségek oktatási nyelvére vonatkozó normái miatt. Ugyanakkor az ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium azt állítja, hogy az új ukrán oktatási törvénynek a nyelvet érintő rendelkezései nem sértik az Európa Tanács keretegyezményét a nemzeti kisebbségek védelméről, valamint A regionális és kisebbségi nyelvek európai chartáját.

(unian.ua/Kárpátalja)