Lakott területen lövöldöztek a vadászok a Huszti járásban

2017. október 4., 15:41 , 873. szám

Megkezdődött a vadászidény, ám a fácánra vadászók ezúttal lakott területen lövöldöztek. A riasztó esetet a huszti járási Izáról jelentették – írja a Mediakhust.net nyomán az uzhgorod.net.ua.

Dmitro Dovhanics helyi lakos elmondta, a Nankovszka utca 87. szám alatti házukban 18 család lakik. Többeknek közülük gyermekei vannak. Amikor meghallotta a lövéseket, kiszaladt az utcára, ahol találkozott megdöbbent barátjával, aki gyermekkocsit tolt maga előtt. Ő elmondta, hogy a ház tetejéről hullott a pala. Eközben az emeleti erkélyen álló lakók jelezték, hogy hét vadászt látnak. Hívták a rendőrséget.

A puskás emberek menekülőre fogták a dolgot, de Dovhanicsnak a mezőn sikerült utolérnie őket. A vadászok vezetője kitépte kezéből a telefont és fenyegetőzni kezdett.

„Elmagyaráztam nekik, hogy nálunk kisgyerekek vannak, akik a ház közelében, a mezőn is játszhatnak. Azt mondták nekem, hogy nincs jogom ezekhez a területekhez, ezek az ő földjeik” – idézi fel a történteket Dovhanics.

A rendőrség 45 perc alatt ért ki a helyszínre. Akkorra a vadászok már távoztak. Dovhanics szerint a vadőr fenyegette meg őt.

(uzhgorod.net.ua/Kárpátalja)