Grezsa: A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program a jövőt is jelenti

2017. október 11., 10:50 , 874. szám

Trianon centenáriumához közeledve Magyarország eljutott oda, hogy biztonsággal kijelenthető: az ország garanciát vállal arra, hogy ne csak jelent, hanem jövőt is jelentsen a külhoni óvodafejlesztési program – mondta Grezsa István kormánybiztos a külhoni magyar gyermek­egészségügyi prevenciós szakemberek képzésének megnyitóján múlt szerdán Budapesten.

A Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa hangsúlyozta: a 17,1 milliárd forintból induló Kárpát-medencei óvodafejlesztési program „túlzás nélkül Trianon óta a legkomolyabb ilyen típusú befektetés a külhoni nemzetrészek megerősítésében”.

Mint mondta, a nagyszabású programmal kinyitották Pandora szelencéjét, feltárultak a külhoni közösségekben működő magyar vagy vegyes óvodai rendszer összetett problémái. Jelezte: a kérdés 1674 intézményt és 3000 óvodai csoportot érint.

Kitért arra: a külhoni magyar szülőket nem támogatja olyan teljes hálózat a gyermekeik fejlődésében, mint Magyarországon, és országonként eltérő a gyermekegészségügyi prevencióban szerepet vállalók köre.

Grezsa István hangsúlyozta: az óvodafejlesztési program első részében 76 új óvodát, bölcsődét adnak át, 211-et újítanak fel és 1500-ban alakítanak ki magyar játszósarkot, de az intézményfejlesztés mellett rendkívül fontosak az olyan jellegű képzések, mint a most induló, mert szakemberek nélkül elképzelhetetlen a jobb óvoda. A képzés része a gyakorlati nemzetegyesítésnek.

Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében arról beszélt, a 2010 előtti kormányok nem fordítottak elég figyelmet a nemzetpolitikára, nem fordítottak kellő erőforrást a külhoni nemzetrészek és a diaszpórában élő magyarság irányába. Felidézte: 2009-ben 9 milliárd forintot fordított a kormányzat nemzetpolitikára, ez most meghaladja a 90 milliárd forintot.

A nemzetpolitikai államtitkárság a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében két képzést szervezett. A múlt szerdán kezdődött, október 6-ig tartó képzésen a külhoni magyar gyermekegészségügyi prevenciós munkában dolgozók vettek részt.

A második képzést – amelyre a külhoni magyar gyermekpszichológusokat invitálták – október 18–20-án tartják, a nagy érdeklődés miatt az eredetileg tervezett ötven helyett hetven szakembernek.

(MTI/Kárpátalja)