Hrojszman „mentálisan betegnek” nevezte a cseh elnököt a Krímről tett kijelentéséért

2017. október 12., 20:27

Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök „egy mentálisan beteg ember” kijelentésének nevezte csütörtökön Milos Zemannak a héten tett nyilatkozatát, amelyben a cseh elnök azt javasolta, hogy Ukrajna adja el Oroszországnak az utóbbi által már amúgy is önkényesen elcsatolt Krím félszigetet.

„Egészséges ember ilyet sohasem jelentene ki, csak egy mentálisan nagyon beteg” – kommentálta Hrojszman a cseh elnök „ötletét” a 112 Ukrajina hírtelevízió műsorában.

Jirí Ovcácek, a cseh államfő szóvivője visszautasította az ukrán politikusok Zeman nyilatkozatát érintő bírálatait. „Néhány ukrán politikus durva támadását az elnök úr ellen egy neandervölgyi barlangból kihallatszó rikácsolásnak lehet csak minősíteni, ami nem illik a modern Európába” – írta a szóvivő a Twitteren csütörtökön délután tett bejegyzésében. Újságírói kérdésre, hogy nyilatkozatával az ukrán kormányfő szavaira reagált-e, az elnöki szóvivő leszögezte: az ukrán politikusok sértő és teljességgel elfogadhatatlan nyilatkozataira reagált.

Zeman kedden, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének strasbourgi ülésén törvénytelennek nevezte ugyan a Krím orosz bekebelezését, de hozzátette: a történetnek vége. „A Krímet annektálták, ez kétségbevonhatatlan. Ez lezárt ügy” – jelentette ki. Egyben javasolta Ukrajnának, hogy egyezzen meg Moszkvával, s utóbbi fizessen kártérítést Kijevnek, vagy pénzügyi formában vagy kőolajjal és gázzal.

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök még aznap a Twitteren közölte, hogy a cseh államfőnek a Krímmel kapcsolatos kijelentései, amelyeket az ET Parlamenti Közgyűlésének ülésén tett, ellentétesek a Cseh Köztársaság külpolitikájával, és Zeman a prágai kormánytól erre nem kapott semmiféle felhatalmazást.

Zeman javaslatára azonnal reagáltak Moszkvából és Kijevből is. Leonyid Szluckij, az orosz alsóház (duma) külügyi bizottságának elnöke leszögezte, hogy Oroszország senkinek sem szándékozik fizetni a Krímért, kompenzációt sem kíván adni Ukrajnának a félszigetért. A cseh elnök javaslatát az ukrán külügyminisztérium cinikusnak nevezte.

Hrojszman kommentárjában hozzáfűzte: „Egyes állami vezetők megengedik maguknak, hogy ne tiszteljék kellőképpen Ukrajnát”. Kifejezte ugyanakkor meggyőződését, hogy Zeman kijelentése nem tükrözi a csehek véleményét. „A csehek csodálatos, intelligens emberek, a barátaink és partnereink” – szögezte le az ukrán miniszterelnök.

(MTI)