Szpivakovszkij: Az oktatási törvényt több szakaszban vezetik be

2017. október 13., 11:27

Már hatályba lépett az új oktatási törvény, de ez nem jelenti azt, hogy minden rendelkezése azonnal végrehajtható. A dokumentum előirányozza, hogy néhány rendelkezése egy bizonyos idő elteltével lép hatályba – mondta el az UNN hírügynökségnek adott exkluzív kommentárjában Olekszandr Szpivakovszkij, a Legfelső Tanács tudományos és oktatási bizottságának elnöke.

„A törvény el lett fogadva, közzé lett téve, de a végrehajtásának szakaszai vannak. A végrehajtásnak három összetevője van: a szervezési összetevő, a jogi összetevő, amikor megszületnek az alkalmazandó rendeletek, utasítások. És a harmadik a pénzügyi. … Az elnök és Arjev (Volodimir Arjev, az ukrán PACE-küldöttség vezetője – a szerk.), mint a Legfelső Tanács képviselője a PACE-ban, világosan és helyesen mondta: jelenleg (a törvény) a Velencei Bizottságnál van, hadd vonja le és továbbítsa Ukrajnába a következtetéseit a Velencei Bizottság. Illetékes bizottságunk ezután, ezeknek a következtetéseknek az alapján tárgyalni fog ezekről a dolgokról” – közölte Szpivakovszkij.

A bizottság elnöke mindazonáltal rámutatott, hogy a jogászok elemezték a szóban forgó törvényt, ami a vonatkozó európai chartáknak való megfelelésüket illeti, és nem találtak semmit, hiszen abban nincs betiltva egyetlen nyelv sem, nem tiltja a tősgyökeres népek valamely nyelvének a használatát.

„Ez a törvény abszolút működő. Ám vannak átmeneti rendelkezései, amelyek 2020-tól lesznek elindítva… Nos, bizonyosan nem holnaptól fog történni valami. Nyugalom! Fel kell készülnünk erre: a családoknak fel kell készülniük, az iskolának fel kell készülnie, tanítani kell a tanárokat, be kell szerezni az ukrán irodalmat. Ez nagy munka” – mondta Szpivakovszkij.

Hozzátette, hogy Ukrajnában senki sem közelít „marginálisan” ennek a törvénynek a megvalósításához.

„Direkt fújják fel a helyzetet… Egyfelől az Orosz Birodalom, másfelől a szétvert Osztrák–Magyar Birodalom és ezek a birodalmi vádak. Kinek van ezekre szüksége?” – mutatott rá Szpivakovszkij.

Az UNN emlékeztet, hogy Magyarország panasszal fordult az ukrán oktatási törvény miatt az EBESZ főtitkárához, a szervezet kisebbségügyi megbízottjához, az EBESZ jelenlegi elnökéhez, valamint az ENSZ emberi jogi főbiztosához és az Európai Unió bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős biztosához.

(unn.com.ua/Kárpátalja)