Az elnök kezdeményezte a képviselői mentelmi jog eltörlését

2017. október 17., 15:14

Petro Porosenko elnök benyújtotta a Legfelső Tanácsnak a 7203. számú, a képviselői mentelmi jog eltörlésére vonatkozó alkotmánymódosító indítványt – jelentette az UNN.

A hírügynökség ugyanakkor megjegyezte, hogy a kedd koradélutáni állapot szerint az Alkotmány 80. cikkelyének módosítását előirányzó tervezet szövege még nem érhető el a parlament hivatalos weboldalán. Az államfő kezdeményezte, hogy a Rada sürgősséggel tárgyalja a módosító indítványt.

Az UNN emlékeztet, hogy Porosenko szeptember elején, a parlamenthez intézett beszédében támogatta a képviselői mentelmi jog eltörlését. „Hogy ne gondolják, hogy ez önöket is érinteni fogja, javaslom, hozzuk meg a határozatot (a mentelmi jog eltörléséről – a szerk.) s 2020. január 1-jétől léptetjük életbe” – igyekezett megnyerni akkor a honatyákat az elképzelésnek az államfő.

Ukrajnában legközelebb 2019. október 27-én tartanak parlamenti választásokat.

Az alkotmánymódosító indítványt előbb meg kell vizsgálnia az Alkotmánybíróságnak. Első olvasatban egyszerű többség is elegendő az elfogadásához, második olvasatban azonban kétharmados többségre van szükség.

(unn.com.ua/Kárpátalja)