Érik a szőlő…

2017. október 18., 11:19 , 875. szám

A KMKSZ Barkaszói Alapszervezete idén is megszervezte a településen immár hagyományossá vált szüreti mulatságot, melyre október 15-én került sor a helyi kultúrházban.

A mulatságon megjelenteket Bimba Éva, az alapszervezet elnöke köszöntötte, hangsúlyozva az összefogás és az összetartozás fontosságát, megmaradásunk egyik zálogaként pedig hagyományaink, szokásaink megőrzését jelölte meg.

Az ünnepséget egy ropogós csárdással a barkaszói kultúrház tánccsoportja nyitotta meg. Ezt követően Sütő Bernadett egy verssel köszöntötte a jelenlévőket. Hogy érdekesebbé tegyék a mulatságot, a szervezők szüreti kosarakat állítottak össze, melyeket árverésre bocsátottak. Ez nagy sikernek örvendett a résztvevők között: a férjek egymás ellen licitáltak, hogy kedveskedjenek feleségüknek, de végül is a komoly udvarlóknak sikerült megvásárolniuk a kosarakat. Az első kosarat Hálusz Karina kapta barátjától, Szűcs Vovától, a másodikat Bara István vásárolta meg párjának, Sütő Alexandrának. A harmadik, egyben a legértékesebb kosarat pedig Sütő Mária kapta férjétől, Istvántól.

A szüreti mulatság kiemelkedően jó hangulatban telt, s közben leánykérés is volt: Hálusz Karinának kérték meg a kezét, aki természetesen igent mondott.

Fokozandó a hangulatot, a mulatság zenésze különböző népdalok, nóták dallamát játszotta el, melyeket a jelenlévőknek fel kellett ismerniük, s a színpadon el is énekelni. A lejátszott dalok a szüret fázisait mutatták be az „Érik a szőlő”-től az „Utcára nyílik a kocsmaajtó”-ig. Hajnalig tartott a mulatozás.

A hagyományőrző szüreti mulatság támogatásáért ezúton is köszönet illeti a KMKSZ vezetőségét, a helyszín ötletes feldíszítéséért a kultúrház munkatársait, a szervezésért a KMKSZ Barkaszói Alapszervezetének vezetőségét és aktív tagjait, Barta Karolinát, Janóci Tündét, Gerzsenyi Angélát, Koncz Enikőt, Tóth Anikót és Szanyi Georginát.

EM