Ingyenes városnézésre viszik a munkácsi iskolásokat

2017. október 19., 12:14

A Munkácsi 4. Számú Specializált Iskola diákjai számára ingyenes városnézéseket rendeznek, melyek által a gyerekek még többet tudhatnak meg városukról. A Munkácsi Városi Tanács elmondása szerint a tanulók nagy érdeklődéssel fogadták a kezdeményezést.

Makszim Adamenko, a munkácsi turisztikai-információs központ vezetője elmondta, hogy az ismertető foglalkozások nemcsak a gyerekek, hanem a szülők számára is hasznos, hiszen hazatérve a gyerekek elmesélik szüleiknek a látottakat, hallottakat. „Elsősorban azért szervezzük ezeket az alkalmakat, hogy a gyerekek jobban megismerjék szülővárosuk történetét” – közölte.

(pmg.ua/VV)