Az egyszikű gyomok őszi irtása a kalászosokban

2017. október 25., 10:32 , 876. szám

Kárpátalján az utóbbi években egyre nagyobb gondot okoz gabonafélékben az egyszikű gyomnövények elszaporodása, ami a monokultúrás termesztés következményének is betudható. A kalászosokban a veszélyt jelentő egyszikű gyomok, a nagy széltippan, a hélazab/vadzab, a parlagi ecsetpázsit, a tarackbúza ellen a környékünkön ez idáig nem volt szükséges védekezni. Ezért fontos, hogy ezen gyomnövényeket megismerjék a gazdák, illetve megismerjék az ellenük való védekezés lehetőségeit.

Az említett egyszikű gyomnövények elleni védekezés lehetőségei

A legfontosabb a megfelelő agrotechnikai védekezés – a talajművelés és az optimális vetésidő, illetve a helyes növényi sorrend, a „vetésváltó” kialakítása –, mert ezzel is csökkenteni tudjuk az ősszel csírázó gyomnövények életterét.

A vegyszeres védekezést mindig területszemle, „ gyomfelvételezés” előzze meg.

Az őszi búza/árpatáblákban akár ősszel, akár tavasszal végezhetünk vegyszeres gyom­irtást, hogy megszabaduljunk a megjelenő egyszikű gyomnövényektől.

Az egyszikű gyomok ellen ősszel végzett gyomirtás esetében problémát okozhat, ha nem kellően apró cseppmérettel permetezünk, aminek eredménye, hogy nem érjük el a gyomirtó szerrel az egyszikű gyomnövényeket, tehát nem is tudjuk elpusztítani azokat. A következő gyakori probléma, hogy a legtöbb gazdálkodó későn veszi észre az egyszikű gyomnövényeket a kalászosokban, s ilyenkor már nem is tudunk hatékonyan védekezni ellenük.

A vegyszeres védekezésnél tudnia kell a gazdának, hogy milyen (egyszikű) gyomnövény ellen kell majd védekeznie, illetve a csírázási időpontokban is jelentős különbség van. Így a nagy széltippan ellen mind vetés után, kelés előtt, vagy ősszel, posztemergensen is hatékonyan tudunk védekezni, míg vadzab ellen a preemergens védekezések nem szoktak hatékonynak bizonyulni, mivel a vadzab később csírázik, így esetében az állománypermetezések szokták meghozni a várt eredményt.

Preemergens gyomirtás (vetés utáni, kelés előtti)

Ilyenkor fontos, hogy gondosan előkészített magágyat (aprómorzsás talajszerkezet) készítsünk, és az átlagosnál néhány centiméterrel mélyebb legyen a vetés. A magágy minősége befolyásolja a készítmények hatékonyságát (rögárnyék kiküszöbölése, tökéletes herbicidfedettség), a mélyebb vetés biztosítja, hogy a fitotoxikus tünetek ne jelenjenek meg a kultúrnövényen.

Ukrajnában az őszi búzára csak egy preemergens gyomirtó engedélyezett, amely a magról kelő egy- és kétszikű gyomok ellen egyaránt hatásos: Лазурит (метамітрон, 700г/кг) – 0,2–025 kg/ha

Őszi posztemergens gyom­irtás (kelés utáni)

Itt az első kezelést az egyszikű gyomnövények 1–3 leveles korában ajánlott elvégezni. Ha permetezéskor az egyszikű gyomok már túl vannak ezen a nagyságon, a gyomirtás hatékonysága nem lesz megfelelő.

Ukrajnában a gazdálkodók a következő engedélyezett gyomirtók közül választhatnak:

Еверест (флукарбазону натріева сіль, 700г/кг) – 35–120g/ha – magról kelő egyszikűek ellen (a gyomnövény 1–3 leveles állapotáig);

Пікона КС (пендиметалін, 320г/л + піколінафен, 16г/л) – 2-3 kg/ha – magról kelő egy- és kétszikűek ellen (1–3 leveles állapottól bokrosodásig);

Марафон КС (пендиметалін, 250г/л + ізопротурон, 125г/л) – 4 kg/ha – magról kelő egy- és kétszikűek ellen (1–3 leveles állapottól bokrosodásig);

Зерновій ЕВ (фе­нок­са­п­рон-П-етил, 69г/л + антидот фенхлоразол, 2,65%) – 1l/ha – magról kelő egyszikűek ellen (kétleveles állapottól a bokrosodás végéig);

Пума Супер (фе­нок­сап­роп-П- етил, 69г/л + антидот) – 1l/ha – magról kelő egyszikűek ellen (kétleveles állapottól a bokrosodás végéig);

Овсюген Експрес КЕ (фе­нок­са­прон-П-етил, 140г/л + антидот клоквінтосет-мексил, 35г/л) – 0,4–0,6 l/ha – magról kelő egyszikűek ellen (kétleveles állapottól a bokrosodás végéig);

Ластік Екстра КЕ (фе­нок­са­прон-П-етил, 70г/л + антидот клоквінтосет-мексил 40г/л) – 1l/ha – magról kelő egyszikűek ellen (kétleveles állapottól a bokrosodás végéig);

Tavasszal, bokrosodástól az egyszikűek ellen a fenti gyom­irtók mellett az alábbi készítmények közül is választhatunk:

Паллас 45 ОД (пі­рокс­су­лам, 45г/л + антидот клоквінтосетмексил, 90г/л) – 0,15–0,4 kg/ha – egyszikűek ellen (bokrosodástól);

Аксіал 045 ЕС (піноксаден, 45 г/л) 1l/ha – magról kelő egyszikűek ellen (bokrosodástól zászlóslevélig);

Монітор ВГ (сулфосульфурон, 750г/кг) – 0,013–0,026 kg/ha – egyszikűek ellen (bokrosodástól zászlóslevélig).

Összefoglalásként megállapíthatjuk, hogy az őszi búzánál (kalászosok), az egyszikűek ellen sikeresen védekezhetünk mind agrotechnikai, mind vegyi úton, de fontos az időzítés és a minőség. Sajnos nem sokan tartják lényegesnek a gyomirtást ebben az időszakban, sokak szerint nem kifizetődő az egyszikűek őszi gyomirtása.

Pályi Béla