Egyháztörténeti konferencia és egy új otthon alapkőletétele

Az Úr építi a házat

2017. október 25., 12:48 , 876. szám

Egyháztörténeti konferencia keretében helyezték el október 19-én Beregszászban az épülő Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium alapkövét.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Görögkatolikus Főiskolai Lelkészsége (GörögKör) és az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium az idei konferenciával „Utaidat mutasd meg nekem!” mottóval az egyházmegye 1771-ben történt felállítása előtti időszakot kívánták bemutatni.

A főiskolán megtartott konferencia kezdetén ft. Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerületének helynöke köszöntőjében arról szólt, hogy a görögkatolikus egyház élete az egyházmegye felállítása előtt is küzdelmekkel teli volt, s a megmaradásért folytatott harc ezt követően sem lett kevesebb. De az egyház ma is él, fejlődik. Ebben kiemelt támogatója Magyarország kormánya, mely nem felejtette el, hogy az egyházmegye történetének jelentős részét Magyarország részeként élte meg.

Dr. Csatáry György történész a GörögKör egyháztörténeti konferenciáinak kezdetére emlékezett, üdvözölve a főiskolai lelkészségnek a görögkatolikusok történetének megismerését célzó törekvését. Marosi István, a GörögKör és az Ortutay-kollégium vezetője Nagy Szent Bazil gondolatát idézte: „Az Isten nem azt várja el tőlünk, hogy célba érjünk, hanem út közben akar találni visszaérkezésekor.” A konferencia azokat az utakat, küzdelmeket, eseményeket kívánja feltárni, melyek a Munkácsi Egyházmegye felállításához vezettek, melyet a Kárpát-medencében élő görögkatolikusok az ősi görögkatolikus egyházmegyének tekintenek. Ezen ősiséget aláhúzandó, a konferencián helyet kapott két szakrális tárgy, egy 1722-ből származó evangéliumos könyv és az ungvári unió aláírásának (1646) helyszínéről, a Szent György-templomból származó kő.

Köszöntőt mondott az eseményen Potápi Árpád János államtitkár is.

A konferencia előadásaiban ft. Bendász Dániel Bendász István irodalmi hagyatékáról, dr. Csatáry György történész, tanszékvezető főiskolai tanár az erdélyi fejedelmek és a keleti szertartásúak kapcsolatáról, dr. Zubánics László történész a Drugeth család szerepéről az ungvári unió előkészítésében, dr. Szolánszky Ágoston teológiai tanár az egyházmegye felállítása előtt használt egyházi könyvekről, Földvári Katalin, a Nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tudományos munkatársa pedig az eredeti máriapócsi ikon bécsi tiszteletéről tartott előadást. Az eseményen részt vett Ljubka Katalin, a Nemzetpolitikai Államtitkárság osztályvezetője és Grezsa István kormánybiztos is.

A konferencia két szekciója között Beregszász Puskin utcájában ünnepélyes keretek között került megáldásra és letételre az épülő Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium alapköve. Potápi Árpád János, Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának államtitkára a sziklára épített ház hasonlatát idézte, kiemelve, hogy a központot az összefogás, a hit és a közös értékekhez ragaszkodás hívta életre, tégláit „a lehető legerősebb kötőanyag tartja össze”: a közös múlt, a közös nyelv és a közös hit. A központ méltó őrzője a XX. sz. egyik legtragikusabb sorsú papja, dr. Ortutay Elemér emlékének, egyúttal az itt élő magyar közösség megmaradásának sarokköve, kapocs magyar és magyar, Isten és ember között. Az államtitkár köszöntőjét a 127. zsoltár szavaival zárta: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.”

„Az Ortutay család legnevesebb tagjának sorsa összefonódott a város sorsával” – hangsúlyozta köszöntőjében Babják Zoltán, Beregszász polgármestere. A központ, mint fogalmazott, számos társadalmi, szociális, oktatási és nevelési feladat vállalásában lesz a közösség segítségére, melyre a névadó életútja, hite és kitartása a garancia.

A kollégium jelképesen elhelyezett alapkövének egy-egy része az ungvári katedrálisból mint az ősi munkácsi egyházmegye központjából, a máriapócsi kegytemplomból, a görögkatolikusság legrégibb és legnagyobb lelkiségi központjából és a pannonhalmi monostorból, a Kárpát-medence legrégebben működő oktatási-nevelési intézményének helyéről származik. Mindezeket a tiszabökényi görögkatolikus fatemplom gerendájának egy darabja fogja össze, amely a kárpátaljai magyar görögkatolikusok legrégibb temploma. Az ünnepség során elhelyezésre került egy időkapszula is, benne az intézmény alapító oklevelével, a kollégium ter­veivel, a Kárpátalja hetilap egyik lapszámával, pénzérmékkel.

Az alapkőszentelési szertartás anyaországi egyházi méltóságok, Demkó Ferenc helynök, továbbá Béres Péter, az Ungvári Boldog Romzsa Tódor Teológiai Akadémia rektora és az intézmény papnövendékeiből álló kórus részvételével zajlott. A szertartás keretében dr. Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke Máté evangéliumából idézett: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, és az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta.” Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája arról szólt, hogy a kollégiumban otthonra találhatnak azok a fiatalok, akik tanulni akarnak, akik a jövő társadalmát és Isten országát építik majd. Kiemelte: ne féljünk elengedni a fiatalokat, hadd lássanak világot, mert ezzel is gazdagítják saját lelküket, közegüket, ugyanakkor teremtsünk olyan körülményeket, hogy vissza akarjanak jönni, ne vágyjanak máshová, hanem érezzék, hogy itt van a helyük, erre adott nekik hivatást az Isten. Mindenkit egy családba, egy nemzetbe helyezett az Isten, anyanyelvet adott neki azért, hogy azt ápolja, építse, erősítse. Ne akarjanak mássá válni, mint amivé Isten teremtette őket, kibontakozásuk vezesse vissza őket szülőföldjükhöz. Néha szenvedni kell azért, hogy mindezt megőrizzük, de az igazi feladat akkor az, hogy olyan közeget teremtsünk, hogy ha fiataljaink el is mennek, visszajöjjenek.

Espán Rita