Nem született gól a derbin

Labdarúgás

2017. október 25., 08:31 , 876. szám

A 13. fordulóban kétségkívül a Dinamo Kijev – Sahtar Donyeck rangadó emelkedett ki a többi közül az ukrán országos élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, amelyen a hazaiak számára csak a győzelem megszerzése lehetett az egyetlen elfogadható eredmény a tekintélyes pontelőnyben lévő Sahtarral szemben.

A kijevi Olimpiai stadionban jó fél házat jelentő, 40 ezer néző várta a derbit, amely összességében azért sok kívánnivalót hagyott maga után. A 90 perc során a domináló vendégek nem tudták győzelemmé formálni mezőnyfölényüket, míg a házigazdák jórészt csak a védekezéssel voltak elfoglalva. A meccs egyik legjobbja a Dinamo magyar válogatott hátvédje, Kádár Tamás volt, aki szinte minden párharcát megnyerte, és jó néhány meleg helyzetben tisztázott a narancssárga mezesek előtt.

A döntetlennel így megmaradt a bajnoki tabellán a két csapat között meglévő 7 pontnyi különbség.

Az első négy helyen álló együttesek közül csak az Olimpik Donyeck tudott nyerni, amely, így a 3. helyre jött fel. A hét közben a Hertha elleni Európa-liga-találkozón bravúros győzelmet elérő Zorja Luhanszk ezúttal Mariupolban rendezett gólparádét.

Eredmények: Dinamo Kijev–Sahtar Donyeck 0-0, Olimpik Donyeck–Zirka Kropivnickij 1-0, FK Olekszandrija–Veresz Rovno 1-1, Vorszkla Poltava–Kárpáti Lviv 0-0, Sztal Kamenszkoje–Csornomorec Odessza 1-1, FK Mariupol–Zorja Luhanszk 2-5.

Vezet a Sahtar 32 ponttal, második a Dinamo 25, harmadik az Olimpik Donyeck 23 ponttal.

(tamási)