Szüreti mulatság cserkész módra

2017. október 25., 15:05 , 876. szám

Közös tánc, ének, kézműveskedés és megannyi érdekes program várta október 21-én az érdeklődőket a cserkészek által szervezett szüreti mulatságon. Az eseményen a beregszászi, dédai, benei és munkácsi cserkészcsapatok vettek részt.

A program délután a Nagyberegi Tájházban vette kezdetét, melyen a fiatal kis cserkészpalánták különböző kézműves-foglalkozásokon és ügyességi játékokon mérettettek meg. Kipróbálhatták magukat kürtőskalács, illetve kenyérlángos készítésében. Lehetőség nyílott tökfaragásra is, az ügyesebbek értékes jutalmat kaptak.

Az időjárás sajnos nem volt a legkedvezőbb a cserkészek számára, de ez nem vette el a kedvüket a mulatságtól. A program este a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában folytatódott.

A résztvevőket Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke köszöntötte. Felelevenítette az elmúlt évek szüreti mulatságait, és jó szórakozást kívánt az est hátralévő részéhez. Az eseményt megtisztelte továbbá Pásztor Jenő, a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója. Elmondta, hogy a gimnázium diákjai örömmel jöttek el, hiszen sok szépet hallottak már Kárpátaljáról, az itteni cserkészéletről.

A köszöntések után kulturális műsorral folytatódott a program, melyen a Beregszászi Rezeda Néptáncműhely nagycsoportja, a 2017-es „Szól a fülemüle!” tehetségkutató verseny néptánc-kategóriájának győztese szatmári és viski táncokkal örvendeztette meg a közönséget. Őket a Dabasi Tilinkó Néptáncegyüttes követte, akik színvonalas műsorukban szilágysági táncokat adtak elő. Az előadások után igazi cserkészhangulat támadt, amelyet a moldvai zenét játszó budapesti Hencida zenekar és a Kokas Banda táncháza színesített. A mulatság késő éjszakába nyúlott. A szüreti programon a résztvevőket finomabbnál finomabb sütemények és zsíros kenyér is várta. Az esemény a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség és a Hencida Népművészeti Egyesület közös szervezésében valósult meg. A program támogatója a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.

ve