Ukrán oktatási törvény – Moszkva: Kijev bebizonyította, hogy a törvény az orosz nyelv ellen irányul

2017. október 27., 08:29

Ukrajna azon állítása, amely szerint az ukrán oktatási törvény nem jelent fenyegetést a nyugati szomszédaihoz kötődő kisebbségekre nézve, azt bizonyítja, hogy a jogszabály az orosz nyelv ellen irányul – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtökön Moszkvában.

„A kijevi rezsim igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy semmi szörnyűség nem történt, és azt ígéri Varsónak, Bukarestnek, Budapestnek, Szófiának és más fővárosoknak, hogy az ukrán oktatási törvény semmivel sem fenyeget” – mondta.

„Akkor bennünk merül fel a kérdés, hogy végül is kit fenyeget. Kiderül, hogy ezeket az intézkedéseket kizárólag az orosz lakosság és az orosz nyelv ellen foganatosítják” – tette hozzá.

Zaharova arra szólította fel a kelet-európai országokat, hogy ne higgyenek Kijev ígéreteinek.

„Be fogják csapni önöket” – hangoztatta.

Az orosz külügyi szóvivő azt állította, hogy Ukrajna gyakorlatilag totalitárius rendőrállammá alakul, amelyben megtiporják az alkotmányt, amely szavatolja az orosz nyelv és a nemzeti kisebbségek nyelvének védelmét.

Az ukrán parlament által szeptember 5-én elfogadott és szeptember 28-án hatályba lépett új oktatási törvény a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul a 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal, egyebek közt 11-ről 12 évre emelve a kötelező elemi, általános és középfokú oktatás időtartamát, s a jelenlegi 22-ről 9-re csökkentve a tantárgyak számát. A törvény jelentős autonómiát ad az iskoláknak, és béremelést ír elő a pedagógusok számára.

A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása – az ukrán mellett – csak az első négy osztályban engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.

A törvény éles vitát váltott ki belföldön, de az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország is tiltakozott a nemzetiségek anyanyelven történő oktatásának tervezett visszaszorítása ellen.

(MTI/Kárpátalja)