Debreceni hangulat a folkkocsmák színpadán

2017. november 1., 08:54 , 877. szám

Október 25-én Beregszászban a Rákóczi-főiskolán, 26-án pedig Ungváron a Váralja kávézóban igazi debreceni, hajdúsági hangulatot varázsoltak a folkkocsma szervezői. A havi egy alkalommal megrendezésre kerülő hagyományőrző programsorozaton ezúttal a Debrecenből érkezett Flaska Banda húzta a talpalávalót, s a Hortobágy néptáncegyüttes koreográfusai, Rozsályi Dániel és Lakatos Fanni közreműködésével mindenki elsajátíthatta a kedvéhez illő tánclépéseket.

A program mindkét helyszínen koncerttel vette kezdetét, mellyel a fiatal, lendületes csapat fantasztikus hangulatot teremtett a folytatáshoz. A koncert során erdélyi és kismagyarországi muzsikával és táncokkal ismerkedhettek a látogatók. A beregszászi helyszínről ezúttal sem hiányozhatott a jó bor és pálinka, melyet Huszár Péter pincészete szolgáltatott.

A program elején Váradi Enikő, az esemény ötletgazdája, főszervezője köszöntötte az egybegyűlteket, aki Kallós Zoltán szavait idézve kiemelte, hogy „addig vagyunk magyarok, amíg magyarul énekelünk és táncolunk”. A szervező felhívta a figyelmet arra, hogy bár egyre nehezebb időket élünk meg, kultúránkról és hagyományainkról nem szabad megfeledkeznünk, hiszen ezek megtartó erővel bírnak.

A beregszászi program alkalmával köszöntötte az egybegyűlteket Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének vezetője is, aki szerint örömre ad okot az, hogy Kárpátalján rendszeresen vannak ilyen alkalmak, melyek jó szórakozási lehetőséget nyújtanak, és magas színvonalú értéket közvetítenek.

Az ungvári rendezvényen Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Középszintű Szervezetének (KMKSZ UKSZ) elnöke örömét fejezte ki a program népszerűsége kapcsán, hiszen nemcsak magyarok, de szlovákok és ukránok is eljárnak a rendezvényre. Az elnök szerint nagy dolog az, hogy olyan kulturális örökséggel rendelkezünk, amely a XXI. században is életképes. A KMKSZ mindig is támogatta a hasonló kezdeményezések létrejöttét és megmaradását, és mi akkor is itt leszünk, ha 20-an jönnek el, és akkor is, ha 200-an – fogalmazott Balogh Lívia. Köszöntet mondott a hely házigazdájának, Rusznák Györgynek, aki számára fontos, hogy teret biztosítson a kulturális rendezvényeknek, így a magyar kultúra számára is.

A rendezvény mindkét helyszínen jó hangulatban, éjszakába nyúló tánccal, beszélgetéssel telt. Az esemény szervezője a Sodró együttes és a Kárpátalja Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzéséért Társadalmi Szervezet. A program a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének szakmai támogatásával valósult meg. A beregszászi helyszín támogatója a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az ungvári folk­kocsma társszervezője a KMKSZ UKSZ volt.

Kővári Edina