Megtartották a Tisza ETT második prezentációs fórumát

2017. november 1., 19:14 , 877. szám

Pénteken, október 27-én Kisvárdán rendezték meg a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (ETT) második prezentációs fórumát, melyen több mint 70-en vettek részt: a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat, valamint a Kárpátaljai Megyei Tanács vezetői, a két ország települési önkormányzatainak képviselői, a diplomácia testületek munkatársai, a civil szervezetek tagjai. A rendezvény fővédnöke dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter volt.

A Barta Józsefnek, a megyei tanács első elnökhelyettesének, a KMKSZ alelnökének vezetésével érkezett kárpátaljai küldöttség tagjai között volt Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének vezetője, Babják Zoltán, Beregszász és Barta István, Jánosi polgármestere.

A résztvevőket Szabóné Cap Andrea, a Tisza ETT igazgatója és Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere köszöntötte. Ezt követően az igazgató asszony előadás keretében mutatta be a társulás munkáját és az eddig elért eredményeket. Szimbolikusnak nevezte, hogy a Fórum megrendezésének időpontja majdnem egybeesik a bejegyzés évfordulójával, ugyanis az ETT-t 2015. október 26-án jegyezte be Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma. A Társulást kétéves működése jogosulttá tette határon átnyúló együttműködési programokban való részvételre, amit igyekeznek maximálisan kihasználni.

Barta József kiemelte, hogy az Európával való közvetlen szomszédság lehetőség számunkra, hogy tisztességes, civilizált életet teremtsünk a földünkön. Főleg, hogy ezt elősegítik a szoros történelmi, gazdasági kulturális és nemzetiségi kapcsolatok Magyarországgal, Lengyelországgal, Romániával és Szlovákiával. Ezt őseinktől kaptuk örökül, s mi lelkesen megőrizzük, fejlesztjük és bővítjük közösségeink valamennyi szintjén.

– Őszintén hiszem, hogy a jelenlegi fórum mindkét megye számára kölcsönösen előnyös, és egy újabb lépcsőfokot jelent az Európai Unió viszonylag új jogi eszköze, a territoriális együttműködés fejlesztése terén az „Európa elválasztó határok nélkül” regionális politika megvalósításában – mondta, megjegyezve, hogy a Tisza ETT fiatal, mégis ígéretes projekt, melynek felhasználása lehetővé teszi az uniós források bevonását mindkét régió helyi közösségei problémáinak megoldását célzó számos projekt megvalósításába. Megemlítette, hogy ez egy olyan szervezet, amely különösen fontos az Ukrajnában zajló európai integrációs folyamatok szempontjából. Kárpátalja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyével együtt lehetőséget kapott a közös, határon átnyúló beruházások és szociális projektek megvalósítására.

– Mint tudják, Kárpátalján számos probléma létezik. Katasztrofális a helyzet a környezetszennyezés és a szilárd hulladék kezelése terén, ami negatív hatással van a szomszédos országok ökológiájára is. Ez a projekt lehetővé teszi, hogy pályázati támogatásokat kapjunk. Rámutatott, a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014–2020 keretében két projekt kidolgozása zajlik: az egyik hulladéklerakó építése szilárd hulladék kezelésére a beregszászi járási Jánosiban és szárazbiogáz-üzem építése Kisvárdán, a másik az aknaszlatinai bányatérséget és a Tisza folyót érintő folyamatokat nyomon követő monitoringrendszer kialakítását célzó projekt. A Tisza ETT mindkettő megvalósításában főpályázóként vesz részt – mondta Barta József.

A Tisza ETT kohézióvizsgálatának és integrált fejlesztési stratégiájának célkitűzéseit és fontosabb prioritásait Dubniczki Kitti, a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-európai Segítő Szolgálatának (CESCI) munkatársa ismertette a jelenlévőkkel.

A Magyar Fejlesztési Központ (MFK) Nonprofit Kft. képviseletében dr. Kiss Patrícia tanácsadó Aktuális közvetlen brüsszeli pályázatok címmel tartott előadást. Bemutatta a kultúrát, oktatást, sportot, környezetvédelmet, szociális ügyeket érintő pályázatokat, azok elérhetőségeit és rendszerét. Többek között a Kreatív Európa programot, az Erasmus+, a Europe for Citizens, valamint a COSME pályázati lehetőségeket. Mint ismert, a Tisza ETT és a Magyar Fejlesztési Központ 2017. május 27-én, az első ungvári prezentációs fórum zárásaként együttműködési megállapodást írt alá, mely közvetlen brüsszeli támogatásoknak a két megyébe történő bevonzására irányul.

A Fórum további részében Éberhardt Gábor az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője számolt be a közös hulladékgazdálkodási pályázat jelenlegi állásáról, annak prioritásairól, célkitűzéseiről, bemutatva a látványterveket.

Rehó Viktória