Nem élt a Sahtar botlásával a Dinamo

Labdarúgás

2017. november 1., 08:56 , 877. szám

Hét közben az Ukrán Kupában a legjobb 16 közé jutásért bonyolították le a párharcokat, míg a hét végén a honi bajnokságban a 14. forduló mérkőzéseit rendezték.

A végső kupagyőzelemre is esélyes együttesek közül a Sahtar és a Dinamo Kijev is csak hosszabbítás után biztosította helyét a nyolcaddöntőben.

A Bajnokok Ligájában is vitézkedő donyeckiek bő negyedórával a vége előtt még kétgólos hátrányban voltak a másik nemzetközi színtéren remeklő alakulat, a Zorja Luhanszk ellen, de ekkor az ellenfél emberhátrányba került. A legjobbjait pihentető Paolo Fonseca együttese a 91. percben egyenlítette ki az állást, majd a hosszabbításban – kölcsönös gólváltások után – 4-3-ra megnyerte az igazi kupaderbit.

A Dinamo Kijev sem legerősebb összeállításában lépett pályára az FK Olekszandrija otthonában, Olekszandr Hackevics vezetőedző többek között Kádár Tamásnak is pihenőt rendelt. A rendes játékidő itt is döntetlennel (1-1) ért véget, a hosszabbítást a fővárosiak nyerték (2-3).

Az élvonalbeli együttesek közül a Csornomorec Odessza a három éve még Európa-ligadöntőt játszó, de most az ukrán harmadosztályban szereplő SK Dnyipro-1 ellen büntetőkkel esett ki, és ugyanerre a sorsra jutott a Sztal Kamenszkoje a másodosztályú FK Lviv vendégeként.

Ami a bajnoki fordulót illeti, szombaton a Sahtar nagy meglepetésre 1-1-re végzett a Sztal ellen, de az üldöző Dinamo Kijev mégsem tudta csökkenteni ponthátrányát, mivel a Kárpáti Lviv vendégeként 1-1-et játszott vasárnap este Lembergben.

További eredmények: Zirka Kropivnickij–Vorszkla Poltava 1-0, Zorja Luhanszk–FK Olekszandrija 2-2, Veresz Rovno–Olimpik Donyeck 1-1, Csornomorec–FK Mariupol 0-0.

A bajnoki tabellát a Sahtar vezeti 33 ponttal a 26 pontos Dinamo és a 24 pontjával harmadik Olimpik előtt.

(tamási)