Öt országból érkeztek versenyzők

XVI. Nyílt Ukrán Teremkerékpár-bajnokság

2017. november 2., 14:09 , 877. szám

Október 28-án Nagyberegen, a Nagyberegi Református Líceum tornatermében rendezték meg a XVI. Nyílt Ukrán Teremkerékpár-bajnokságot, valamint egyben a II. Kelet-európai Kupasorozat döntőjét. A versenyen öt ország sportolói mérhették össze tudásukat, ügyességüket és bátorságukat.

Az ukrán bajnoki címért csak nagyberegi versenyzők küzdenek, hisz ők alkotják az ukrán szövetség egyedüli klubcsapatát, más teremkerékpár-szakosztály nem működik jelenleg az országban. Öt-hat éven keresztül a kovászói csapat volt a nagyberegiek hazai ellenfele, de az edzőjük kivándorlása miatt ott megszűnt a terem-kerékpározás. Így hazai pályán nincs ellenfelük a nagyberegi teremkerékpárosoknak.

Nem így külföldön! A II. Kelet-európai Kupa döntőjére a hazaiak mellett még négy országból érkeztek versenyzők. Magyarországról két csapat, Romhányról és Bokodról, Csehországból ugyancsak két prágai csapat, Szlovákiából egy csapat Gutáról, ők ugyancsak magyarként az egyetlen teremkerékpáros központot jelentik az országukban. Továbbá Németországból is érkeztek versenyzők, közöttük Corinna Biethan, a sportág korábbi világbajnoka.

A versenyt Géczi Tihamér, a Nagyberegi Teremkerékpárklub vezetője nyitotta meg. Köszöntötte a csapatokat, az edzőket és a 34 versenyzőt Püspöki Attila, Nagybereg polgármestere, valamint Olekszandr Csehil, a Beregszászi Sportiskola igazgatója.

A terem-kerékpározás művészi kerékpár ága egy olyan sport, ahol a sportolók versenyezhetnek, hogy ki tud szebb és nehezebb elemeket bemutatni biciklizés közben. Egy kicsit hasonlít a műkorcsolyára és a tornára, akrobatikus elemeket tartalmaz, a versenyzőktől egyensúly­érzéket, koncentrációt és bátorságot kíván. A művészi kerékpározás látványos sport, amit élvezetes nézni és művelni egyaránt. Különleges örökhajtású kerékpárokat használnak, a meghajtó és a meghajtott lánckerék közötti 1:1 arányú áttétellel. A kormány is speciális, a versenyzők állnak, illetve ülnek is rajta. A kerékpárokat visszafelé is lehet hajtani, a versenyzők gyakran hátrafelé haladva mutatnak be gyakorlatokat.

A 9–10 évesek között a legtöbb pontot a nagyberegi színekben versenyző Fülöp Bence szerezte, míg a lányok között a kiemelkedő produkciót bemutató Julie Tumová Csehországból. A 10–12 évesek között a nagyberegi Bodnár Roland János és Máté Bianka lett a bajnok. A 12–14 évesek között Kopor Krisztián (Nagybereg) és Ollé Edina (Gúta, Szlovákia) végzett az első helyen.

A junior korosztályban egyesben Martin Kouril (Csehország), a lányok között pedig Zán Fábián Panna Klára (Nagybereg, Ukrajna) kapta a legtöbb pontot a zsűritől. Junior kettesben a Szarka Tibor István és Kovács János alkotta nagyberegi páros nem talált legyőzőre, míg a junior korú lányok között a Kulich Eszter és Rákócza Dóra kettős volt a legeredményesebb a szlovákiai Gútáról.

Felnőtt kategóriában csak egyéni versenyzők indultak, közülük Varga Csaba (Romhány, Magyarország) és Corinna Biethan (Németország) végzett az első helyen.

A mostani verseny eredményeként eldőlt, hogy a november 24–26. között az ausztriai Dornbirnben megrendezésre kerülő felnőtt világbajnokságon Ukrajnát Szarka Tibor István és Kovács János képviseli majd, egyéniben és párosban egyaránt. Mivel Zán Fábián Panna Klára még nem töltötte be 15. életévét, a szabályok értelmében nem indulhat felnőtt világbajnokságon.

Géczi Tihamér tudósítónknak elmondta, hogy Szlovákiában is csak Gútán, magyarok lakta területen művelik a terem-kerékpározást, ahogy Ukrajnában egyedül Nagyberegen. Eredetileg a magyarországi Baj településről vették át a sportágat. Az volt a tervük, hogy Nagybereg után az egész Beregszászi járásban meghonosítják ezt a sportágat, majd tovább népszerűsítik Ukrajna belső területei felé, de meghiúsította számításaikat a háború. A sportágat anyagilag nem támogatja az állam, a szponzoroknak és a szülőknek köszönhető, hogy nemzetközi versenyeken képviselni tudják Ukrajnát. Elmondta, hogy külön köszönet illeti a Nagyberegi Református Líceum igazgatóját, hogy ingyen biztosítja a nemzetközi verseny lebonyolításához a líceum tornatermét, valamint ott edzhetnek is a hazai versenyzők.

dózsa