A KMKSZ elnökségének nyilatkozata

2017. november 3., 17:23

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöksége megdöbbenéssel értesült a Demokratikus Koalíció által indított – a határon túli magyarok szavazati jogának megvonását célzó – aláírásgyűjtési akcióról. Szövetségünk úgy véli, a határon túli nemzetrészek, köztük a kárpátaljai magyarság a sok évtizedes elszakítottsága ellenére, mindig is a magyar nemzet része volt. Éppen ezért, örömmel fogadtuk a magyar kormány nemzetegyesítési programját, amit annak népszerűsége a kárpátaljai magyarság körében ékesen bizonyít.

Számunkra távolról sem mindegy, hogy mi lesz az anyaországi választás eredménye, az, hogy milyen kormánya lesz Magyarországnak. Olyan, amelyik felelősséget visel értünk, vagy olyan, amelyik szükségtelen tehertételként gondol a határon túli magyarokra. Ezért továbbra is élni szeretnénk a törvények biztosította választási lehetőséggel, még akkor is, ha a kárpátaljai magyarok azt az aktuálpolitikai helyzet miatt csak korlátozottan tehetik.

Úgy véljük, hogy a magyar nemzet részeként, jogunk van beleszólni abba, hogy a nemzet szekérrúdja milyen irányba mutasson. A mai feszült európai politikai helyzetben különösképpen fontos, hogy az anyaországi és a határon túl élő magyarok összetartozását ne veszélyeztessük, s tovább erősítsük a magyar nemzet egységét.

Ungvár, 2017. november 3.