Rétvári: Az UNESCO alapszabályát is sérti az ukrán oktatási törvény

2017. november 4., 11:19

Az UNESCO alapszabályát is teljes mértékben sérti az új ukrán nyelvtörvény, hiszen az ENSZ oktatási szervezete szerint is mindenki számára biztosítani kell az anyanyelven történő tanulás lehetőségét – mondta pénteken Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Párizsban az MTI-nek, miután felszólalt az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) Általános Konferenciájának 39. ülésszakán.

„Fontos volt az UNESCO közgyűlésén is megemlíteni, hogy Ukrajna visszalépett a nyelvhasználat terén, hiszen megvonja az ottani magyar kisebbségtől azt, hogy az anyanyelvén tanulhasson” – hangsúlyozta az államtitkár. „Azt kértem, hogy maga a szervezet is lépjen fel Ukrajnával szemben, miután Ukrajna sérti a magyarok jogait és az UNESCO alapdokumentumait, amelyeket korábban pedig aláírt”, hogy a szervezet tagja lehessen – tette hozzá.

„Vissza kell állítani a magyarok jogait, és garantálni kell minden kárpátaljai magyar számára, hogy az anyanyelvén tudjon tanulni” – hangsúlyozta.

A plenáris ülésen az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a törvény ellen más országok, a többi között Görögország és Románia is tiltakozott.

(MTI)