Moszkal: Kárpátalja nem kapta meg az útjavításra szánt 107 millió hrivnyát

2017. november 7., 19:57

Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója arról számolt be, hogy az útjavításra ígért pénzösszeg még most sem érkezett meg a megyébe.

„Kárpátalja szeptemberben 55 millió hrivnyát kellett, hogy kapjon a „közúti kísérlettől”, októberben pedig több mint 51 milliót. Ez a két összeg összesen 107 millió hrivnyát tesz ki. Október elején a Pénzügyi Minisztérium a normatív jogi aktusoknak ellentmondva úgy döntött, hogy elvesz Kárpátaljától 41 millió hrivnyát, s csak 14 milliót hagy. Ezt a döntést nem támogatta a Legfelsőbb tanács költségvetési bizottsága, viszont azóta Kárpátalja sem a 14, sem pedig az 55 milliót nem kapta meg. Nem kaptunk semmit, annak ellenére, hogy a „közúti kísérlet” továbbra is az egyetlen olyan forrás, mely az útjavítást finanszírozza, most még az idő is kedvez az útjavításnak. Szavakat nem találok arra, hogy megfelelően nevezzem meg Kárpátalja Kijev általi támogatását” – nyilatkozta Moszkal.

Moszkal táviratot küldött Ukrajna miniszterelnökének, Volodimir Hrojszmannak, azzal a kéréssel, hogy személyesen járjon utána a történteknek.

(moskal.in.ua/VV)