Erdélyi politikai iskola indult a közügyekben aktív fiatalok számára

2017. november 8., 11:16 , 878. szám

Erdélyi Politikai Iskola címen képzést indított a köz­ügyekben aktív fiatalok számára a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) és a szövetséggel együttműködő erdélyi ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlettel partnerségben.

A képzés vasárnapi hivatalos megnyitóján Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a képzés tartalmán túl a résztvevők között kialakuló emberi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta. Kijelentette: ezek semmivel sem pótolhatók.

A frakcióvezető, aki vasárnap előadóként is részt vett a képzésen, a magyar nemzetpolitika fő pilléreit felsorolva azt mondta: a magyar alkotmány is rögzíti a magyar nemzet egységét, és ebből az következik, hogy vannak olyan ügyek, amelyekbe minden magyarnak beleszólási jogot kell biztosítani. Úgy vélte: ennek a választójog a megnyilvánulása. A frakcióvezető elmondta, ha minden jól megy, nem lesz változás a magyar nemzetpolitikában a jövő évi magyarországi parlamenti választások után.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arról beszélt, hogy hiba lenne az erdélyi magyarságnak a politikát cinikusan a hatalom megszerzése és megtartása művészetének tekinteni. A politikus szerint a politika célja a közjó szolgálata, és a romániai magyar közösség esetében az általános közjón túl a magyar közösség építése, képviselete is a politika feladata kell, hogy legyen. Kelemen Hunor szerint az RMDSZ-nek úgy kell építkeznie, hogy megtalálják benne a helyüket a különböző világnézeteket valló magyar fiatalok. Szerinte a szövetségnek továbbra is etnikai szervezetnek kell maradnia, annál is inkább, mert a román parlamenti pártok egyike sem tett elfogadható ajánlatot a magyar közösségnek.

(MTI/Kárpátalja)