Gyurcsány újra a határon túli magyarok ellen uszít

2017. november 8., 08:00 , 878. szám

A Demokratikus Koalíció (DK) aláírásgyűjtést indít annak érdekében, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, így nem viselik szavazatuk következményeit – jelentette be Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke a DK múlt keddi budapesti nagygyűlésén. A külhoni magyar érdekvédelmi szervezetek és pártok egybehangzóan tiltakoztak a kezdeményezés ellen.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, az állampolgárságtól nem akarnak megfosztani senkit, de nem látják be, miért a magyarság próbája az, hogy az ország mindennapjaiban nem osztozók perdöntő hatást gyakoroljanak arra, hogy a Magyarországon élők miként éljenek. Ne Sydneyből, Caracasból vagy Székelyudvarhelyről döntsék el, hogy milyen legyen a magyar egészségügyi vagy nyugdíjrendszer – hangsúlyozta a politikus a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központban.

Hozzátette: a választások előtt öt hónappal nem látnak esélyt a választási törvény ilyen tartalmú módosítására, ám az a céljuk, hogy a hatalom „meghallja az emberek szavát”.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyilatkozatban reagált a DK elnökének bejelentésére (lásd itt!). Az M1 megszólaltatta mások mellett Zubánics Lászlót, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, aki Gyurcsány Ferencre utalva azt mondta: valószínűleg „a lemeztűje akadhatott be”, hiszen 2004. december 5-én is hasonló témákkal próbálták a hangulatot kelteni a határon túli magyarok ellen. (Akkor tartották a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló népszavazást.)

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke úgy fogalmazott: ez a javaslat „összeugrasztja a magyart a magyarral”, ezért szerinte ettől a magyarországi ellenzék többi pártjának is vagy el kell határolódnia, vagy el kell majd mondania, hogy egyetért vagy nem ért egyet a kezdeményezéssel, mert 2017-ben ez „elképesztően rossz üzenet”.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerint Gyurcsány Ferenc „szerbekről, románokról, ukránokról és szlovákokról beszél külhoni magyarok helyett”, amit kikérnek maguknak. Ezt sértőnek nevezte és hozzátette: ilyen minősítéseket a „többségi politikától” nem szoktak kapni.

Biró Zsolt, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke azt mondta: az utóbbi 8-10 évben egy „egészséges folyamat zajlik az anyaországban”, és „ma már evidencia” a nemzet egysége a Kárpát-medencében. Hozzátette, azt ajánlja Gyurcsány Ferencnek, hogy „Szatmárnémetitől Kovásznáig járja végig átlósan Erdélyországot, álljon meg minden településen, nézze meg az első és második világháborús emlékműveket, olvassa végig a neveket”.

A Fidesz is reagált Gyurcsány Ferenc felvetésére, Hidvé­ghi Balázs, a nagyobbik magyar kormánypárt kommunikációs igazgatója azt hangsúlyozta: a baloldal illegális bevándorlók „tömegeit” telepítené be Magyarországra, de közben kész bármikor „magyarok ellen fordulni és gyűlöletkampányt kezdeni”.

Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója pedig arra hívta fel a figyelmet: az alaptörvény nagyon világosan fogalmaz, aki magyar állampolgár, az választójoggal rendelkezik. A „legaljasabb” politikai kategóriának nevezte a magyarországi és határon túli magyarok egymás ellen „uszítását”.

(MTI/Kárpátalja)