Vasárnapi üzenet: 2017. november 12.

2017. november 12., 08:48 , 878. szám
Csirpák József

Ki olyan, mint Isten!

November 8-án a görögkatolikus egyházközségekben Mihály arkangyal és az összes mennyei erők ünnepét tartjuk. A héber nyelvben nagyon kifejezőek az arkangyalok nevei, mint Micháél, Gábriél, Uriél, Ráfáél. Mind a négy főangyal nevében felfedezhetjük, hogy a végződése a neveknek egyforma. Minden név „él”-re végződik, nem véletlenül. Az Él a héber nyelvben Istennek az egyik neve. Ezzel azt akarják a főangyalok kifejezni, hogy ők Istenhez tartoznak. Nevükkel is dicsőítik és magasztalják a mindenható Istent, s ezzel példát mutatnak és segítenek nekünk, hogy mi is úgy éljünk ezen a földön, hogy már puszta létünkkel is tanúságot tegyünk a bennünket végtelenül szerető Istenről. Az angyalok szellemi lények, akik az Isten országához tartoznak, s feladatuk az Isten szolgálata és az Isten üzenetének a közvetítése. Különleges kapcsolatuk van az emberekkel is az angyaloknak, hiszen minden megkeresztelt embernek, sőt keresztény nemzetnek is van őrangyala. Az őrangyaloknak az a feladatuk, hogy őrizzék az embert vagy a nemzetet az Istenhez vezető úton. Szent Pió atya tanúsága szerint a magyar nemzetnek nagyon erős őrangyala van, s még azt is megjegyzi az atya, hogy hathatósabban kellene kérnünk az ő segítségét. Éppen ezért, ha bajban vagyunk, ha sok rossz ér bennünket, ha valami folyton hátrahúz bennünket, akkor ne restelljük kérni az őrangyalok segítségét. Az ószövetségi Szentírásban sok helyen olvashatunk arról, hogy a választott nép harcait, küzdelmeit maga Micháél arkangyal vezette. A Józsue 5,14-ben így ír a Szentírás erről: „…az Úr hadseregének a fejedelme vagyok és éppen most jöttem.” Az angyalok segítségét Isten rendeléséből sokszor megtapasztalta a választott nép. Így mi se féljünk kérni a segítségüket, főleg abban, hogy eljuthassunk az Istenhez, az Ő országába. Az őrangyalok sokszor próbálnak nekünk segíteni, üzenni, vezetni bennünket, de milyen kevés alkalommal halljuk meg az ő tanácsukat. Jó lenne, ha Szent Pió atya tanácsát is megfogadnánk, s nemzetünkért is kérnénk a magyar nemzet őrangyalát. Az angyalok ünnepének üzenete az, hogy az ő segítségükkel egyre inkább olyan emberekké váljunk a mai világban, akiken látszik az Istenhez való tartozás. Hiszen minden keresztény embernek az a hivatása, hogy Krisztus élő tanúja legyen az egyházban és a világban.

Csirpák József
salánki görögkatolikus áldozópap