Hrojszman az elnökhöz fordul a kárpátaljai „szeparatizmus” miatt

2017. november 17., 15:56

Volodimir Hrojszman szükség esetén kérni fogja az államfőtől, hogy ellenőrizzék a helyzetet Kárpátalja megyében a szeparatizmust illetően – az Ukrajinszka Pravda szerint az ukrán miniszterelnök erről a Legfelső Tanács pénteki ülésén beszélt Ihor Lapin képviselőnek (Narodnij Front) az „idegen országoknak” a kárpátaljai közigazgatási épületeken kifüggesztett zászlóira és a magyar kormánynak a határon túli magyarok autonómiájával kapcsolatos bejelentéseire vonatkozó kérdésére válaszolva a kormányhoz intézett kérdések órája során.

Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes kijelentéseit kommentálva Hrojszman kijelentette: „Ami más országok kormányainak nyilatkozatait illeti, elmondhatom, hogy toleráns demokratikus ország vagyunk, és teljes mértékben biztosítjuk a nemzeti kisebbségek jogait. De nem szabad elfelejteni, hogy ez Ukrajna, a mi nyelvünk az ukrán, és azt tisztelni kell. Nem lehet velünk a zsarolás nyelvén beszélni.”
A kárpátaljai zászlókról szólva megjegyezte, a felvetést továbbítja a kormányfő-helyettesnek (bár nem pontosította, hogy melyiknek), „hogy ellenőrizze ott a helyzetet, valamint kérni fogom az elnököt, hogy reagáljon, amennyiben a szeparatizmus tényeire derül fény” – közölte Hrojszman.

Az Ukrajinszka Pravda a hírrel kapcsolatban felidézte, hogy Magyarország kormánya korábban úgy határozott, blokkolni fogja az Európai Unió minden további, az EU és Ukrajna közeledését célzó határozatát, miután Petro Porosenko elnök aláírta Az oktatásról törvényt.

A Jevropejszka Pravda szerint Semjén Zsolt az M1 tévécsatorna műsorában beszélt a határon túli magyaroknak az autonómiához és állampolgársághoz való jogáról. A portál kiemelte, a kormányfő-helyettes szerint a magyar társadalomban és az Országgyűlésben konszenzus uralkodik a tekintetben, hogy a határon túli magyaroknak joguk van az autonómiához, a magyar állampolgársághoz és választójoghoz.

A Jevropejszka Pravda szerint Semjén szólt arról is, hogy Kárpátalján a magyar kormány támogatja az intézményrendszert, ezen belül segíti az orvosokat, pedagógusokat, támogatja a kisgyermekek étkeztetését, az oltóanyaggal való ellátást. Azonban, szavai szerint, ma ezt a struktúrát kemény támadás éri. Ezzel kapcsolatban Semjén megerősítette: amíg vissza nem vonják az oktatási törvény nyelvi rendelkezéseit, a magyar kormány akadályozni fog minden Ukrajna számára fontos kezdeményezést.

(pravda.com.ua/epravda.com.ua/Kárpátalja)