Lengyelország nem hallgathat az UPA bűntetteiről

2017. november 20., 17:17

Varsó nem szabhatja meg Kijevnek, hogy milyen hősöket válasszon, de azt sem teheti meg, hogy hallgat az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által Volhíniában lengyelek ellen elkövetett bűncselekményekről – jelentette ki Jaroslaw Szarek, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézet (IPN) vezetője a wPolityce kiadványnak adott interjújában, amelyet a Jevropejszka Pravda ismertet.

„Az IPN nem szabhatja meg az ukrán népnek, hogy milyen hősöket válasszon magának. De az intézet nem hallgathat a lengyelek ellen Volhíniában és Kis-Lengyelország keleti részén elkövetett bűntettekről” – közölte Szarek.

Szerinte Sztepan Bandera, aki az 1943-as tragikus volhíniai események idején egy német koncentrációs táborban tartózkodott, szintén felelős a történtekért.

„A vezető mindig politikai felelősséget visel az alárendeltjei munkájáért. Példaként említhetnék politikusokat, akik totalitárius államokat kormányoztak, és egyetlen embert sem öltek meg” – közölte Szarek.

Szerinte ugyanakkor más hősök, mint például Szimon Petljura vagy Marko Bezrucsko tábornok, aki Zamosztja várost védte a bolsevikokkal szemben, egyesíthetnék az ukránokat és a lengyeleket.

Ezenkívül a lengyel szakember egyesítő témának tekinti az ukrajnai holodomort, a katolikus egyház illegalitásban végzett tevékenységét, a lengyel papok szolgálatát az ukránok körében, a kommunizmusellenes aktivisták tevékenységét az 1970-es években.

Szarek hozzátette, hogy a nézetkülönbségek ellenére lát esélyt a Lengyelország és Ukrajna közötti párbeszédre, például ami a levéltári dokumentumok cseréjét illeti.

(eurointegration.com.ua/Kárpátalja)