Moszkal: Szemfényvesztés volt a csempészek elleni akció

2017. november 21., 19:54 , 880. szám

Hennagyij Moszkal szerint szemfényvesztés volt a múlt heti nagyszabású csempészek elleni akció megyénkben – legalábbis az Ukrajinszka Pravda szerint ez a következtetés vonható le a kárpátaljai kormányzó hivatalos weboldalán november 21-én megjelent közleményből.

Megyénk vezetője állítja, a hatóságoknak az úgynevezett „privát” határon végrehajtott múlt heti különleges akcióját hovatovább „találgatások és fikciók lengik körül”, amelyeknek semmi közük a valósághoz.

„Ezzel kapcsolatban szeretnék magyarázatot adni néhány kulcsfontosságú pontra. Ebben a „piárakcióban” – mert másnak nem igazán tudom nevezni – sem a csapi, sem a munkácsi határőregységek, sem a megyei SZBU, sem pedig az ügyészség nem vett részt. Egyáltalán nem foglaltak le fegyverarzenálokat, hatalmas mennyiségű kábítószert, még csak egy doboz cigarettát sem” – írja a kormányzó.

Szerinte az sem csoda, hogy az Állami Geodéziai, Kartográfiai és Kataszteri Szolgálat (Derzsgeokadasztr) volt beregszászi járási munkatársát, akit előállítottak az üggyel kapcsolatban, mindjárt házi őrizet elrendelése mellett elengedték, mivel a határ privatizációját engedélyező okmányokat nem ő írta alá, hanem V. Tokar, a Derzsgeokadasztr megyei főosztályának egykori megbízott vezetője, aki régen külföldre szökött. Hozzátette: „A. Horvátot, aki 2014-ben saját nevére íratta a határ menti földet, már szintén hazaengedték.”

A kormányzó sajnálatosnak tartja azt, hogy rengeteg tapasztalt újságíró is „bedőlt ennek a szenzációnak, s több média is Kárpátaljából Szicíliát, egy falusi emberből pedig Al Pacinót kerekített a legutóbbi speciális művelet után. Még ha feltételezzük is, hogy az itteni „magánhatáron” fegyvereket, kábítószereket, bevándorlókat és cigarettát is csempésztek, akkor is van egy kérdésem: az ukrán határon kívül magyar, lengyel, román és szlovák nem létezik? Nyugat-Ukrajna EU-s országokkal határos, melyeket rendkívüli módon őriznek. Ott nincsenek „magánhatárok”, s az ottani vámosok és határőrök messze nem olyan korruptak, mint amennyire ez egyeseknek szükséges lenne Ukrajnában. A mindennapos ellenőrzések eredményei bizonyítják, hogy nem beszélhetünk semmilyen tömeges csempészetről.”

„Mindazok után, ami Kárpátalján történt, a nagyszámú fegyveres biztonsági erők, helikopterek és páncélozott járművek bevonásával, azt a benyomást keltette bennem, hogy a hírhedt „Satun” terv, amely által megpróbálták destabilizálni Kárpátalján a helyzetet, nem Moszkvában, hanem Kijevben jött létre. Befejezésül pedig született egy komoly eredmények nélküli hatalmas felhajtás” – fejezte be.

(press-oda/pravda.com.ua/VV)