II. Hazahívogató Lecsófesztivál Borzsován

2017. november 22., 09:40 , 880. szám

Krúdy Gyula szerint nyáron paradicsomot és paprikát, télen lecsót kell enni. Ezen az elven elindulva rendezte meg november 18-án a Borzsa Alapítvány a II. Hazahívogató Lecsófesztivált. A zord idő ellenére számos érdeklődőt vonzott az üstökből fölszálló illat és füst kavalkádja. Délben indult a verseny, melyen öt csapat mérettetett meg: a KMKSZ Borzsovai Alapszervezete, a Falusi Turizmus Szövetség helyi csapata, a Borzsovai Nefelejcs Óvoda, a KMKSZ Borzsovai Ifjúsági Szervezete és a Malega család versengett a legjobb lecsó címért. Három óra alatt kellett a zsűri elé varázsolni a méltán híres magyar ételklasszikust. Szakavatott bírálat és kóstolás után következett a hivatalos eredményhirdetés. A tojásos, tejfölös, csípős, babos lecsó mellett számos különlegesség is megtalálható volt a bográcsokban. Csapatonként több üst lecsó is készült. Az első helyezett a vendéglátásban jártas Falusi Turizmus Szövetség szakácsnői lettek, de mindegyik csapat értékes nyereményben részesült.

A délutánt az óvodások és az iskolások műsorcsokra színesítette, majd a falu apraja-nagyja megkóstolhatta az elkészült gasztronómiai különlegességet. A napot közös vacsora és hajnalig tartó mulatozás zárta, a talpalávalót az FGH zenekar biztosította.

A második alkalommal megrendezett fesztivál a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg. Köszönet az anyagi támogatásért, de még nagyobb köszönet a szervezésért és részvételért, hisz egy egyre kisebb lakosságszámmal rendelkező magyar falu életében fontos, hogy a közösség együtt dolgozzon, drukkoljon, szervezzen és szórakozzon.

Reméljük, jövőre is lesz lecsófesztivál Borzsován.

Cséke Katalin