Ravatalozót avattak Asztélyban

2017. november 22., 12:15 , 880. szám

Asztély községben november 19-én került átadásra az újonnan felépített ravatalozó. Az átadási ünnepség mellett az egybegyűltek a sztálini lágerekbe elhurcolt 43 asztélyi áldozatról is megemlékeztek.

Nagy Anna, Asztély polgármestere köszöntőjében visszaemlékezett az elmúlt évekre az asztélyi közösség életében. Pozitívan értékelte, hogy az utóbbi években a község infrastruktúrája sokat fejlődött. 2003-ban a lakosság akaratával megalakult az asztélyi képviselői tanács és kivált a szomszédos társközségből, ami által fejlődésnek tudott indulni a falu. A mai napra a község minden utcáját új aszfalt borítja, működik az utcai világítás, kultúrház, edzőterem lett létrehozva, és számos más fejlesztés indult el. A polgármester szerint jó döntést hozott a lakosság a saját önkormányzat megalakításával. Kiemelte, hogy a Beregszászi járás falvai közül elsőként adhatják át az új ravatalozó épületet. Szerinte mindez üzenet, hogy számukra a bölcsőtől a sírig minden ember egyformán fontos – fogalmazott Nagy Anna.

Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke kiemelte, hogy míg 1944-ben a világnak a szerencsésebbik fele örömmámorban úszott, senki sem akarta meghallani a több tízezer magyar segélykiáltását. Így került sor arra a szörnyűséges népirtásra, amelyet át kellett élniük elődeinknek – fogalmazott az alelnök. Vajon felelősségre vonták azokat, akik ennek a szörnyűséges bűntettnek az elkövetői voltak? Sajnos, azt kell mondjuk, hogy nem. De legalább rehabilitálták azokat az ártatlan áldozatokat, akiket elhurcoltak a munkatáborokba? Sajnos, még ezt sem. Ahogyan akkor, a hatalomnak mindig van arra módja, hogy a pusztító szándékait valamilyen tetszetős szólamokba csomagolja, s a mai idők sem képeznek kivételt. A kárpátaljai magyarság ma sincs könnyű helyzetben. Azonban van két fontos parancs, amelynek ma is engedelmeskednünk kell: a krisztusi parancsnak, mely szerint szeretni kell egymást, és meg kell bocsátani ellenségeinknek. S az élet parancsának, amely szerint meg kell maradnunk itt, szülőföldünkön magyarnak – mondta el Gulácsy Géza.

Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul beszédében Széchenyi szavait idézte: „A múltat elveszítettük, de a jövő még a kezünkben van.” A múltat lehet, hogy elveszítettük, de nem teljesen, hiszen az emlékeket felhasználhatjuk a jövő építkezéseihez, az új generációk tanításához. Ha egy nemzet szeretné saját magát erősíteni, az nem járhat együtt mások érdekeinek csorbításával – mondta el a konzul. Asztélyból 1944-ben 43 embert hurcoltak el, az akkori lakosság 10%-át, ma rájuk emlékezünk. Magyarország kormánya azon dolgozik, hogy a helyi meghurcoltak leszármazottai egyre jobban érezhessék Széchenyi szavainak második részét: a jövő valóban a kezükben van.

Sin József, a Beregszászi Járási Tanács elnöke beszédében arról szólt, hogy az ember születésétől fogva társadalmi lénnyé válik. A társadalom dolga, hogy biztosítsa a fejlődéséhez szükséges dolgokat. Sajnos, eljön az a pillanat is, amikor a ravatalozó létesítményére is szükség van. Országunkban háborús viszonyok vannak, ami megnyirbálja a költségvetést, és a politikusok nem igazán tudják megtalálni azt az utat, amely a békéhez és megnyugváshoz vezet. Köszönet azonban a magyar kormánynak, hogy támogatja a külhoni magyarokat, és ezáltal számos embernek lehet biztos kapaszkodója.

Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal elnöke köszönetet mondott az önkormányzat képviselő-testületének, hogy folyamatosan mindent megtesznek azért, hogy a kis közösség fejlődjön. S hogy saját költségvetésből sikerült egy pompás ravatalozóépületet is a közösség szolgálatába állítani.

Nagy Béla, a Kárpátaljai Református Egyház főgondnoka az emlékezés fontosságát emelte ki. Szerinte ugyanis nemzedékről nemzedékre kell megemlékezni arról a napról, amikor testvéreinket elvitték a háromnapos munkára, azért, mert magyarok voltak. Kiemelte, hogy fontos a közös összefogás és imádkozás, hogy többé ne történjenek hasonló szörnyűségek. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy Isten országát csak együtt, összefogva tudják építeni.

Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye Beregszászi Esperesi Kerületének esperese elmondta: a világban működik a jó, de működik a rossz és a rombolás is. Ha egy halottasházra nézünk, felmerül bennünk a kérdés: élőknek építünk házat vagy a holtaknak? Nyilvánvaló, hogy a halottaknak nincs erre szükségük, de nekünk, élőknek igen. Hogy a múltat úgy őrizzük meg, hogy abból építkezhessünk. Amikor az 1944-es eseményekre emlékezünk, és itt állunk egy olyan helyen, ahol az asztélyiakat fogják elkísérni utolsó útjukra, nem sok dolog marad nekünk ebben a világban. Mindössze annyi, hogy összefogunk, és megmaradunk tisztességes embernek. Nincsenek véletlenek, azzal, hogy ide teremtett minket az Isten, itt van velünk célja – mondta el a görögkatolikus esperes.

Vojtovics Emil pravoszláv esperes hangsúlyozta, hogy isteni áldás nélkül nem ér semmit az újonnan felépített hely. Az ember él, és nem tudja, mikor jön el az a pillanat, amikor itt kell hagynia ezt a földi életet. Legyünk egyetértésben, szeretetben, békességben a mindennapjainkban, és becsüljük meg mindazt, amink van – emelte ki a pravoszláv esperes.

Végül Iván Gusztáv asztélyi református lelkész emlékező gondolataiban kiemelte, hogy Krisztusban a halál legyőzetett, így félelem nélkül kell rá tekinteni. Hiszen az Istenbe vetett hit a kulcs a megmaradáshoz, a kudarcok elviseléséhez.

Az eseményen a nagypaládi Hozsánna énekegyüttes keresztény énekekkel színesítette a megemlékezést. A helyi nyugdíjasklub énekkara verses-énekes összeállítással emlékezett az egykoron elhurcoltakról. Ezt követően elhelyezték az emlékezés koszorúit.

„Nézd meg a temetőt, és megtudod, milyen emberek lakják a falut” – tartja a mondás. Én azt hiszem, hogy a rendezett sírok, az újonnan átadott ravatalozó láttán az idelátogatók szemében Asztély lakói szorgalmas, és az itt nyugvó szeretteiknek mindent megadni kívánó emberek. Akik nem feledkezve a múltról építik a reményteljes jövőt.

VE