Babits Mihály: Édes az otthon

2017. november 29., 09:03, 881. szám

Mikor a szőlő leve buggyan

barnul a fanyar berkenye,

kalászt szentel a dűlő útján

az Egyház, az Isten menye,

nap arany sávot vet a falra

s a vidám iskolásfiúk

táskafület lóbáló raja

a tanteremből rétre fut:

édes az otthon.

 

Mikor a zsaluk leeresztve,

mert félhomály kell, nem üveg,

Lord hűs kövön, nyelvet eresztve

hempereg és áll a légysüveg;

keresztútnál, hol tócsa poccsant

máskor, most por füstölög eléd:

izzadtan áll meg s levest loccsant

az ebédet vivő cseléd:

édes az otthon.

 

Mikor a nappal megint enyhe,

mikor az ember újra víg,

mikor csupán a beteg renyhe,

amikor a diót verik,

mikor szellőztetik a pincét

s a gazda a tanyán időz:

őrizni a hegyeknek kincsét

fényes fokossal jár a csősz:

édes az otthon.

 

S mikor a kályha tüze pattog,

mikor a szoba jó meleg,

halkan a régi óra kattog

s jégcsapot olvaszt a gyerek:

benn nyájas körtől víg az asztal

s a meghitt lámpa gyúl korán,

bár új hó ablaknál marasztal

merengni lepkezáporán:

édes az otthon.

 

 

Egy szép és bölcs Babits Mihály-költeménnyel állunk szemben, melynek mind a négy versszaka ezzel ér véget: „édes az otthon”. És mivel a vers címe szintén ez a három szó, aligha tévedünk, ha úgy gondoljuk, központi eleme és „mondanivalója” ez a megállapítás.

Szép a költemény, mert gondolatvezetése tiszta. Mert szabályozottság és rímcsengés segíti az előrehaladást, a felvillanó életképek közben pedig feltűnik, hogy a négy versszak valójában négy évszakot ír le. Ám ekkor fölmerül egy kérdés: az „édes otthon” érzése egész esztendőben képes felébredni bennünk?

Nos, a költemény bölcs fogalmazás is egyben: ezt bizony nekünk kell eldöntenünk. Hogy csakis akkor tűnik-e fel, ha tavasszal vidám iskolások „táskafület lóbáló raja a tanteremből” kipörög a rétre, mikor nyáron a „zsaluk leeresztve”, ősszel „verik a diót”, télen pedig „meghitt lámpa gyúl korán”, vagy egyéb esetekben is. Mindenesetre nem árt, ha eszünkbe jut, hogy ez az érzés olyan, mint a boldogság: hirtelen bukkan elő, egy konkrét helyzetben, de természete nem kötődik semmihez, sem tavaszhoz, sem nyárhoz, sem őszhöz, sem télhez. Még a saját, „édes” otthonunkhoz sem…

Penckófer János