Tüntetőkkel tűzött össze a rendőrség a fővárosban

2017. november 30., 11:54

Összetűzésekre került sor Kijevben, a Belügyminisztérium épületénél egy fáklyás felvonulás résztvevői és a rendfenntartó erők között november 29-én az esti órákban – jelentette az Ukrinform. A portál beszámolója szerint a rendbontás azután történt, hogy a felvonulók megpróbálták felállítani a sátrukat a belügyi tárca épületének közelében.

A felvonulás mintegy 100 résztvevője előzőleg az elnöki adminisztráció épületénél tüntetett, onnan vonultak át a Belügyminisztériumhoz, ahol követelték, hogy találkozhassanak valakivel a tárca vezetői közül, ám az épületből senki nem jött ki hozzájuk. Ezután valaki füstgránátot hajított a tüntetők és a rendőrség közé, majd a fáklyások megkísérelték felállítani a sátrukat. A rendfenntartók megakadályozták a sátor felállítását, ekkor történt az összetűzés.

A rendőrök a továbbiakban kiszorították a felvonulókat a Belügyminisztérium előtti területről egy közeli utcába. Ott az akció résztvevői hógolyókkal dobálták meg a rendfenntartó erőket, ami újabb összetűzéshez vezetett, melynek során a rendőrök körbezárták a tüntetőket. Az eset kapcsán két személyt előállítottak.

A Jevromajdan feloszlatásának negyedik évfordulója alkalmából rendezett akció szervezője a Narancsos Forradalom Résztvevőinek Koalíciója elnevezésű országos civil szervezet volt – emlékeztet az Ukrinform. A felvonulók követelték a Jevromajdan résztvevői ellen elkövetett bűncselekmények kivizsgálását.

(ukrinform.ua/Kárpátalja)