Bálozott Técső magyarsága

Olvasói levél

2017. december 6., 13:20 , 882. szám

December 2-án ünnepi díszbe öltöztették a Técsői Tisza éttermet. Este 5 órától gyülekezett a vendégsereg. A terített asztalok körül több mint százan foglaltak helyet. Köszöntötte a megjelenteket Kékesi Sándor, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, valamint Sari József, a Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezet elnöke. A hangulatot, a talpalávalót a Salánki Koktél zenekar biztosította. A táncparkettet nagyon gyorsan elfoglalta először a fiatalság, majd kevéssel később csatlakoztak az idősebbek is. A hangulat csak fokozódott, köszönet a zenekar bravúros játékának és természetesen a módjával fogyasztott tüzes víznek, illetve a jófajta borocskának is. A tombola-nyereményjáték – amelyet Imszticsei Gabriella, a Técsői Hollósy Simon Középiskola szervezőtanára vezetett le – is az egyik kiemelkedő eseménye volt az estnek. Régen volt már Katalin-bál Técsőn. Egybehangzó vélemény volt, hogy a szürkeségben, a hétköznapok taposómalmában az ilyen események üdítőleg hatnak, nem beszélve arról, hogy a közösség, az együvé tartozás érzése is erősödik. Mindenki úgy vélte, hogy hasonló összejöveteleket máskor is szervezni kell, ez viszont az egyetlen működő szervezet, a KMKSZ feladata. Köszönet illeti a KMKSZ helyi alapszervezetének vezetőségét, Kékesi Sándort, Sari Katalint, Balázs Erikát, Kegyes Katalint, Kékesi Bálintot, Sitka Gabriellát, valamint a KMKSZ felső-Tisza-vidéki középszintű irodájának a vezetőjét, Kékesi Tímeát, akik a szervezésben oroszlánrészt vállaltak.