Érdi támogatás Sislócnak

2017. december 6., 12:19 , 882. szám

Már korábban beszámoltunk arról, hogy Érd megyei jogú város ötmillió forinttal támogatta a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével a közös helyi tanácshoz tartozó Botfalva, Sislóc és Ungtarnóc településeket. A kapcsolat Sislóc szülöttének, Baracskayné Komonyi Angélának köszönhető, aki Érd önkormányzatának a dolgozója, EU-szakértő. A támogatás felhasználása céljából a három településen tíztagú koordinációs bizottság alakult, ők döntöttek arról, hogy a támogatásból létrehoznak a Sislóci Középiskolában egy multimédiás fizika-szaktantermet, interaktív táblával, kivetítővel és öt plusz egy számítógéppel, felújították a három falu közös családorvosi rendelőjét, az ungtarnóci temető hatalmas, életveszélyes fáit kivágatták, amelyeket méretüknél fogva már csak alpinista technikával lehetett kitermelni. Ugyancsak a támogatásból korszerű közvilágítást építenek ki Sislócon.

November 28-án Érdről önkormányzati küldöttség érkezett Sislócra T. Mészáros András polgármester vezetésével, megtekintették a támogatásukból kivitelezett fejlesztéseket, amit a három ungi község lakossága a Sislóci Középiskolában megszervezett ünnepséggel köszönt meg Érd megyei jogú városnak.

Medve Andrea, a KMKSZ Sislóci Alapszervezetének elnöke köszöntötte az érdi vendégeket és az ünnepségre meghívottakat: Buhajla József ungvári magyar főkonzult és Berkecz Jánosné konzult, Adányi Lászlót, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programvezetőjét, Balogh Líviát, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnökét, Makuk Jánost, a Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat elnökét, Larisza Sinkarenkót, az Ungvári Járási Családorvosi Központ főorvosát és Vagyim Solját, az Ungtarnóci Községi Tanács elnökét.

A rendezvény kezdetén köszöntőbeszédet mondott Buhajla József főkonzul, T. Mészáros András, Érd megyei jogú város polgármestere és Balogh Lívia. A nagylelkű támogatást megköszönte Larisza Sinkarenko főorvos asszony és Vagyim Solja polgármester. A beszédeket követően színvonalas ünnepi műsorral mondtak köszönetet az anyaországi támogatóknak a Sislóci Dobó István Középiskola tanulói.

dózsa