Hatodik alkalommal adott át ösztöndíjakat a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

2017. december 7., 13:20

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében 2017. december 6-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán került sor az ösztöndíjak ünnepélyes átadására a 2017–2018-as tanév első félévében lebonyolított ösztöndíjprogramok nyertesei számára.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja, Békésyné Lukács Angéla beregszászi magyar konzul, valamint Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója. Buhajla József köszöntötte az ösztöndíjprogramok nyerteseit és további sikereket kívánt számukra munkájuk folytatásához. A főkonzul úr beszédében elmondta: bízik abban, hogy Magyarország a továbbiakban is támogatni fogja a kárpátaljai magyar értelmiségieket, azokat a fiatalokat, akik a jövőt képezik.

Békésyné Lukács Angéla köszöntőbeszédében kiemelte: mindenkinek van tehetsége valamihez, azonban önmagában a tehetség kevés; fontos emellett a tanulás, a kitartás és az akarat, ugyanis csak ezekkel kiegészítve válik az tudássá. A kutató saját tudását szeretné továbbadni, megosztani, s képes arra, hogy összegezzen, rendszerezzen, átadjon. A magyar állam nagyon fontosnak tartja és támogatja a határon túli tehetséggondozást, a határon túli oktatást, ugyanis a kutatók által jut el minél több információ a jelenkori generációhoz és a jövő generációihoz egyaránt.

Váradi Natália köszönetet mondott a magyar konzulátusoknak, hogy jelenlétükkel képviselik a magyar kormányt, amely az ösztöndíjakat biztosítja. Az igazgató asszony Kossuth Lajos szavait idézte: be kell engedni az életet a tudományba, hogy majd az élet visszaadjon valamit a tudománynak. Évről évre egyre több kárpátaljai tudós van, akik a kárpátaljai magyarság jövőjéért dolgoznak. Ezután Váradi Natália ismertette a Soós Kálmán-ösztöndíjprogramot, amelynek elsődleges célja, hogy a kárpátaljai felsőoktatási intézmények magyar hallgatóit, illetve tanárait ösztönözze kárpátaljai magyar tudományos tevékenységre, emellett elősegítse a megyében működő magyar nyelvű felsőoktatási szakok és intézmények együttműködését. A Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács döntése szerint 69 főt támogat ösztöndíjjal a Soós Kálmán-ösztöndíjprogram keretein belül, ami három részre oszlik: 1) A Kárpátaljai Vándoregyetem ösztöndíjasai – magyar nemzetiségű, fokozattal rendelkező szakemberek, tanárok vagy kutatók, akik valamely kárpátaljai felsőoktatási intézményben munkaviszonnyal rendelkeznek, és előadásokat tartanak az esélyegyenlőség jegyében magyar hallgatóknak azzal a céllal, hogy eljussanak hozzájuk a kutatások 21. századi eredményei. 7 pályázóból 6 kapta meg a támogatást. 2) A magyar nyelvű felsőoktatás munkáját elősegítő oktatási jegyzetek és szaknyelvi szótárak készítése – ennek célja támogatni a magyar nemzetiségű oktatók jegyzet- és szótárkészítését azokban a felsőoktatásban oktatott tantárgyak esetében, amelyekhez magyar nyelven nincs vagy hiányos, illetve nem megfelelő a jegyzet- és szótár ellátottság. 15 pályázóból 11 részesült ösztöndíjban. 3) Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása – magyar nemzetiségű, kárpátaljai felsőoktatási intézményben tanuló diákok magyar nyelven írt és megvédett szakdolgozatai, diplomamunkái, amelyek témái kapcsolódnak Kárpátaljához. A beérkezett 53 pályázatból 52 részesült ösztöndíjban. Összességében 69 nyertes pályázó között 2 600 000 forintnak megfelelő ukrán hrivnyát adtak át.

Az átadó második részében a Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégiumra sikeresen felvételt nyert hallgatók számára adták át az ösztöndíjak első 4 hónapját fedező összeget. A szakkollégiumra a 3–5. évfolyamokon nappali tagozaton tanuló, kiváló eredményeket felmutató hallgatók nevezhettek tutoraikkal együtt. Az ösztöndíjak 10 hónapra szólnak: 2017 szeptemberétől 2018 júniusáig. A felvételi eljárás a pályázatok elbírálásából és szóbeli vizsgából állt. A pályázatok előpontozását a Szakértői Pontozó Bizottság végezte, ezt követően a szóbeli vizsgán elért pontokat a Felvételi Bizottság tagjai összegezték, ezt követően a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács 2017. szeptember 18-ai ülésén került meghatározásra a felvételt nyert hallgatók listája. A Tanács a 33 benyújtott jelentkezőből 20 főnek ítélte oda az ösztöndíjat.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatás felhasználásával olyan ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára hirdetett ösztöndíjat, akik Magyarországon szereztek felsőfokú oklevelet, amit Ukrajnában nem ismernek el, azonban mégis sikerül nekik honosítani, s ezt a diplomahonosítási folyamatot támogatják ösztöndíjjal, amely 150 ezer forintnak megfelelő hrivnya. Ebben a kategóriában 6 főnek ítélték oda az ösztöndíjat, akik mindannyian a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola munkatársai.

Összesen a nap folyamán a magyar állam támogatásával közel 6 millió forintnak megfelelő ukrán hrivnyát osztottak ki, amelyet a magyar állam nevében a jelen lévő konzul úr és konzul asszony adott át a 115 nyertesnek.

Báder Alexandra