Meghaladja a 2700-at az ATO-ban elesett ukrán katonák száma

2017. december 7., 14:39 , 883. szám

A terrorellenes művelet (ATO) kezdete óta Donyeck és Luhanszk megyékben több mint 2750 ukrán katona vesztette életét – jelentette ki az elnöki sajtószolgálat szerint Petro Porosenko a Kiborgok című játékfilm szerda esti premierje alkalmából.

Az államfő szerint, akit az UNIAN hírügynökség idéz csütörtökön, az egész ukrán nép közös erőfeszítéseinek köszönhetően sikerült létrehozni „a legerősebb hadseregek egyikét az európai kontinensen”.

„Egy hadsereget, amely rendelkezik harci tapasztalattal, amelynek kiképzéséért a legnagyobb ár lett megfizetve. Több mint 2750 ukrán harcos, ezen belül az Ukrán Fegyveres Erők majd 2400 katonája adta az életét Ukrajna megmaradásáért, a szülőföld minden darabjáért” – hangsúlyozta az elnök.

Az UNIAN emlékeztet, Petro Porosenko bejelentette, hogy azoknak az ukrán katonáknak, akik harcokban vettek részt idén az ATO-ban, 3–5 ezer hrivnya egyszeri harci prémiumot fognak kifizetni.

(unian.ua/Kárpátalja)