Megszüntetnének négy járást Kárpátalján

2017. december 7., 12:27 , 882. szám

A közigazgatási felosztásról szóló új törvény elfogadásával megszüntethetők lennének az átfedések a járási tanácsok és állami adminisztrációk funkciói között – jelentette ki hétfőn az Egyesült Közösségek II. Összukrajnai Fórumán Volodimir Hrojszman kormányfő, akit a Novini Zakarpattya idéz.

A miniszterelnök szerint ott, ahol már működnek az új típusú önkormányzatok, ezek bázisán kell megvalósulnia a teljes értékű önkormányzatiságnak.

A portál szerint a kormány már kidolgozta az új közigazgatási felosztásról szóló törvényt, amely alapjaiban változtatná meg a helyhatóságok jelenlegi hatásköreit.

Egy nevét elhallgató kárpátaljai parlamenti képviselő elmondta a Novini Zakarpattyának, hogy tudomása szerint a kormány törvénytervezetének átmeneti rendelkezései határidőt szabnának az új típusú önkormányzatok, az úgynevezett egyesült területi közösségek létrehozására, és amennyiben azok nem alakulnak meg önként, Kijevben határoznának a létrehozásukról. Emellett négy járási tanácsot, illetve állami adminisztrációt szüntetnének meg Kárpátalján: a técsőit, az ilosvait, a perecsenyit és az ungvárit. Ezzel párhuzamosan új adminisztratív egységeket, úgynevezett povitokat hoznának létre a megyében Ungvár, Munkács, Szolyva, Beregszász, Huszt és Rahó vagy Técső központtal – tette hozzá a képviselő.

(transkarpatia.net/Kárpátalja)