Nyugdíjazzák Ukrajnában a „Gyid Moroz”-t?

2017. december 7., 20:49

Új ötlettel állt elő a már mindenki számára közismert ukrán írónő és társadalmi aktivista, Larisza Nyicoj. „Gyid Moroz”-nak, azaz Fagy apónak ideje leköszönni, az újév szimbólumának szerepét Szent Miklósnak kell elfoglalni.

„Gyid Moroz megpihenhet. Már eljött hozzánk Szent Miklós, vagyis visszatért. Szent Miklós hamvainak Törökországból Olaszországba való szállításán ukrán vallási képviselők is részt vettek. Ukrajna ezer éve dicsőíti Szent Miklóst, ez a mi tradíciónk” – közölte az írónő.

Nyicoj azt is hozzátette, hogy Szent Miklós sokkal mélyebb karakter, mint Fagy apó, hiszen Fagy apó mindenkinek osztogatott ajándékokat, Szent Miklós pedig a jókat jutalmazta csak meg.

„Anatolij Evlahov képviselővel összukrajnai versenyt hirdetünk. Meg kell tervezni Szent Miklós ábráját, amely híressé válhatna, s melyet plakátokon és képeslapokon is fel lehetne használni. A díj 5000 hrivnya” – mondta el Nyicoj.

(pmg.ua/VV)