Arany János: A néma háború

2017. december 13., 10:12, 883. szám

Fáradt szemre álmokat hoz

Esős idő és ború:

Azt álmodtam én, hogy hangját

Elveszté a háború.

 

Sorba, rendbe voltak állva

Az ellenfél és fele,

Meg van adva ütközetre

A vezérlők kézjele.

 

De parancsszó ajkon elfúl,

Tiszt nem hallja önmagát,

Trombitásnak láthatod csak

Duzzadt képit és nyakát.

 

*

 

Irtóznék el a rettentő

Vérontástól a világ

S minden korból, új tavaszból

Nem hullna el a virág.

 

 

A 2017-es esztendő Arany János-év volt. E tizenkét hónap alatt megszámlálhatatlanul sok és érdekesebbnél érdekesebb rendezvényen emlékeztünk szerzőnkre, idéztük meg a magyar irodalom kimagasló alakját.

Kovács Ákos Kossuth-díjas dalszerző, énekes például Egy óra Arany Jánossal címmel önálló esteken szavalta a költő verseit, mégpedig azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy „Arany János a legnagyobb élő magyar költő”. Aztán minden alkalommal – amikor elhangzott szájából e vélemény –, gyorsan meg is magyarázta. Szerinte azért nem tévedés „élő magyar költőnek” nevezni zseniális szerzőnket, mert „ha nyelvében él a nemzet, akkor a papírhalálból egy költőt fel lehet éleszteni egy verses esttel”. Az énekes értékelésében számos alkalommal felhívta a figyelmet arra, hogy Arany János „rögzített számunkra egy csomó olyan szókapcsolatot, szintaktikai elemet, amelyet nap mint nap használunk, és talán nem is tudjuk, hogy Arany Jánostól idézünk”.

E szókapcsolatok és szintaktikai elemek mellett, bárcsak beépülhetne tudatunkba A néma háborúból kiolvasható csendes óhaj is, hogy tudniillik tilos kiadni bármiféle tűzparancsot, legyen végre béke már, hogy némuljanak el az örökös csatákba hívó trombiták…

Penckófer János