Brüsszel képviselője az EU–Ukrajna társulási megállapodás végrehajtását sürgette

2017. december 13., 16:47

Az Európai Unió (EU) javasolta Ukrajna kormányának és Legfelső Tanácsának, hogy fogadjanak el éves tervet a társulási megállapodás végrehajtása szempontjából prioritást élvező törvények elfogadásáról, s ellenőrizzék azt minden plenáris üléshéten, mivel pillanatnyilag a megállapodás végrehajtása egyes területeken elmarad a menetrendtől – jelentette ki az UNIAN hírügynökség szerint Hugh Mingarelli, az EU ukrajnai képviseletének vezetője a társulási megállapodás Kijev általi végrehajtásáról készült kutatás bemutatásán az ukrán fővárosban.

Javasolta egyebek mellett, hogy egyfelől a törvényhozás elnöke és a politikai pártok képviselői, másfelől a kormány képviselője az európai integrációért felelős miniszterelnök-helyettes személyében minden parlamenti plenáris üléshét végén határozzák meg a következő ülésen végrehajtandó, prioritást élvező feladatokat.

Hangsúlyozta, több fontos területen máris jelentős az elmaradás.

„A vámról, az adópolitikáról, a közlekedésről és a foglalkoztatottságról szólva nyilvánvaló, hogy ezek a területek elmaradnak a menetrendtől. Ugyanakkor más szektorokban, mint például a környezet, az egészségügyi és növény-egészségügyi előírások, valamint a fogyasztóvédelem, jobban haladnak a dolgok” – hangsúlyozta a képviseletvezető.

Szavai szerint a megállapodás időben történő végrehajtásában az ukrán civil társadalomnak kell játszania a meghatározó szerepet.

Az UNIAN emlékeztet, hogy 2017. szeptember 1-jén teljes egészében hatályba lépett az Ukrajna és az Európai Unió közötti társulási megállapodás, amely politikai és gazdasági integrációt irányoz elő. Október 25-én a miniszteri kabinet jóváhagyta a megállapodás végrehajtását célzó intézkedések tervét.

(unian.ua/Kárpátalja)