Karácsonyvárás „irkásan”

2017. december 19., 20:55 , 884. szám

A lap hagyományaihoz híven idén is megrendezésre került a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) gyermeklapja, az Irka karácsonyi ünnepsége.

A december 15-ei rendezvényre, melynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont, több mint 150 gyermek érkezett többek között Beregszász, Ungvár, Beregrákos, Szolyva, Gyula települések magyar tan­nyelvű oktatási intézményeiből. Az Irka rendezvényei, a gyermeknapi és a karácsonyi ünnepség minden alkalommal arra adnak lehetőséget, hogy a szerkesztők találkozhassanak az olvasókkal, kiváltképp azokkal, akik rendszeresen küldenek rajzot, verset, rejtvénymegfejtést a lap számára.

Megnyitó gondolatként Aranyosi Ervin Advent – Harmadik gyertya c. verse szolgált, majd Iván Gábor gecsei görögkatolikus áldozópap magyarázta a gyerekseregnek, hogy az advent 3. vasárnapján meggyújtott rózsaszín gyertya azt az örömöt jelképezi, amit az egyre közelgő ünnep okoz számunkra. Az advent időszaka a várakozás nehézségeiről is szól, hiszen, bár szívünk szerint mielőbb meg szeretnénk kapni az ajándékokat és a fa alatt ünnepelni, várakoznunk kell, s majd annál nagyobb lesz az örömünk, minél nehezebben ment a várakozás. Gábor atya szavait követően három résztvevő gyermekkel és dr. Orosz Ildikóval, a KMPSZ elnökével közösen gyújtottuk meg az adventi koszorú három, hitet, reményt és azt a bizonyos örömöt jelképező gyertyáját. Orosz Ildikó az adventi várakozás szokásairól kérdezte a gyerekeket. Az adventi naptáron kívül, mely mutatja, mennyi nap van még az ünnepig, létezik az adventi jóságfa is, amelyre mindennap felakaszthat egy aprócska díszt az, aki azon a napon véghezvitt egy jócselekedetet. A Pedagógusszövetség elnöke abbéli kívánságát fejezte ki, hogy az adventi jóságfa ott lesz minden óvodában, iskolában és otthonban, s mire eljön az ünnep, a sok jócselekedetnek köszönhetően díszesebb lesz, mint a karácsonyra feldíszített fenyő.

A köszöntőket követően Rohovej Dzsenifer, az Ungvári Magyar Tannyelvű Elemi Iskola és Drugeth Gimnázium 1. osztályos tanulója szórakoztatta a gyerekeket egy mesével, majd színpadra lépett az ünnepség főszereplője, Marcipán Cica: egy kíváncsi kiscica, aki megneszelte, hogy az Afrikában élő nagy, erős és vad oroszlán az ő rokona, s elindult, hogy felkeresse. A cicabáb kalandos utazásának történetét sok dallal fűszerezve Zsámár Katalin, Gay Tamás és Gay Ágota mesélték el. A legbátrabb gyerkőcök a színpadon táncra is perdülhettek az előadókkal, sőt bukfenctudományukat is bizonyíthatták.

Az Irka-karácsonyról idén sem térhettek haza üres kézzel a kicsik. Dr. Vraukóné Lukács Ilona, a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány kuratóriumi elnöke minden gyereknek adományozott egy életkorának és érdeklődési körének megfelelő mesekönyvet, s egy könyvcsomagot ajándékozott az osztályokat kísérő tanító néniknek is. A Dorcas Nemzetközi Segélyszervezet jóvoltából egy-egy plüssjátékot, a KMPSZ felajánlásával pedig édességcsomagot is kaptak a résztvevők.

Espán Margaréta,
az Irka főszerkesztője