Melengessen minden szívet!

Beregdédában osztották szét a betlehemi lángot

2017. december 20., 15:47 , 884. szám

Már 27. alkalommal, minden év decemberében elhozza a betlehemi békelángot vidékünkre a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség, hogy itt történelmi egyházaink valamelyik templomában lángosztó ünnepségen adják át egymásnak az Ukrajnában élő magyar és lengyel cserkészek, továbbá rajtuk kívül mindazok, akik hisznek a Születés templomából hozott láng erejében.

Idén december 17-én a beregdédai görögkatolikus templom adott otthont a meghitt lángosztó ünnepségnek, ahol Popovics Pál, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke elmondta: „A betlehemi Születés-bazilikában örökké égő mécses a krisztusi szellemiség szimbóluma, az ott meggyújtott lángot 1988 óta minden évben egy osztrák kisgyerek speciális mécsesben, egy küldöttség kíséretében, az osztrák állami televízió segítségével, repülőgépen viszi el Bécsbe, ahol advent egyik szombatján egy mára már világméretűvé vált lángosztó ünnepség keretében átadja a világ többi részéről érkező cserkészeknek. Onnan viszi el mindenki a saját országába, ahol igyekeznek karácsony vigíliájáig eljuttatni minden közösségbe, minden családhoz, hogy a krisztusi szeretet fényét így is tovább vigyék. Kárpátaljára már 27 éve minden évben eljutott a betlehemi láng. Igaz, sokszor kalandos úton érkezett meg vidékünkre.” A láng útjáról Popovics Pál elmondta, hogy Bécsből a lángosztó ünnepségről erdélyi cserkészek hozták, ők hazafelé jövet a nyírbátori görögkatolikus templom előtt találkoztak éjfélkor a debreceni és kárpátaljai cserkészek küldöttségével, ott adták át a lángot és mentek tovább Brassóig. A Beregsurány–Asztély határ­átkelőhelyen nagyon hosszú sor állta a cserkészküldöttség útját, de mind a két határőrség szolgálatban lévő munkatársai soron kívül átengedték a lángot vivő cserkészeket. Hálából mind a két határőrség munkatársainál ott akarták hagyni a betlehemi lángot egy kis mécsesben, de a magyarországi határrendészek a korrupció-ellenes szabályokra hivatkozva kijelentették: olyan időket élünk, hogy ők semmit nem fogadhatnak el, viszont a magyar vámosok, igaz, hosszas rábeszélésre, de elfogadták a mécsest a lánggal – idézte fel az idei kalandokat a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke. Hangsúlyozta: a láng és a vele együtt terjesztett szellemiség Kárpátalján is évről évre egyre több helyre, egyre több családba jut el advent idején. A gyertyával gyertyát gyújtva továbbított láng, a béke lángja azt jelképezi, hogy akárcsak a lángot, a békét, a szeretetet is embertől emberig kell továbbítani.

Szász Marianna, a Beregdédai Báró Perényi Zsigmond Cserkészcsapat parancsnoka köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, közöttük tíz kárpátaljai magyar cserkészcsapat és az ukrajnai lengyel cserkészek küldöttségét.

Házigazdaként Levcsenkó Róbert beregdédai görögkatolikus parochus köszöntőbeszédében hangsúlyozta: „Krisztus maga a világosság! Nekünk pedig az a feladatunk, hogy ezt a világosságot szaporítsuk a nagy sötétségben. Ehhez pedig jó cselekedetekre van szükségünk. Talán ez a picike kis szikra egy alkalom arra, hogy felbuzduljunk, az esetleges hanyagságainkat jóvátegyük, észrevegyük, hogy hol van ránk szükség, és hol tudunk legalább egy picike jót tenni.”

Köszöntötte az ünnepség résztvevőit Kőrösi Sándor beregdédai református lelkész, Demkó Ferenc görögkatolikus esperes, püspöki helynök, Mankovics Sándor római katolikus plébános, dr. Kulcsár Ferenc beregszászi magyar konzul és Egressy István, Beregdéda polgármestere.

Stefan Adamski, a Lembergi Lengyel Cserkészszövetség elnöke a jelenlévők többségének kérését figyelembe véve oroszul köszöntötte a lángosztó ünnepség résztvevőit. Elmondta, hogy már negyedik éve jönnek szeretettel a kárpátaljai magyar cserkészekhez. Nekik fontos, hogy elvihessék és terjeszthessék a betlehemi lángot a saját közösségeikben. A láng nem áll meg, még az éjszaka elviszik Szkole, Sztrí és Lemberg lengyel közösségéhez, onnan Szamborba és Bibrkára, ami egy kisváros Lemberg megyében. Eljuttatják többek között a lembergi lengyel főkonzulhoz, a katolikus érsekhez és a környéken élő lengyel közösségekhez. De szerdán továbbindulnak vele Kamjanec-Pogyiljszkijba.

A beregdédai iskolások a betlehemi láng történetét bemutató adventi mesét adtak elő, majd a cserkészcsapatok képviselői sorban egymás után meggyújtották a betlehemi lángról saját lámpásaikat, végül minden jelenlévőnek lehetősége nyílt erre, hogy minél több ember házában égjen a krisztusi béke lángja. Eközben Cilyo Sándor gitározott és énekelt. Az ünnepségen szolgált az ungvári magyar görögkatolikus kispapok kórusa, majd az Úrtól tanult imádsággal és a Himnusz eléneklésével ért véget az idei lángosztó ünnepség.

A hazaindulás előtt a vendégeket egy forró teára és süteményre beinvitálták a helyi kultúrházba a vendéglátók, majd mindenki hazaindult a lánggal, amely eljut majd Kárpátalja többi cserkészcsapatához, cserkészéhez, akik elviszik vidékünk minden részébe.

Badó Zsolt